Játékos szócsaták – vitakultúrát tanulhattak a diákok az MCC-ben

2024. április 23. 11:20 | Bere Mátyás

Hogyan is működik az érveléstechnika, a retorika vagy éppen a problémamegoldás? A vitakultúra kérdéseire kaptak választ debreceni egyetemistáktól a békéscsabai középiskolások interaktív játékokon keresztül.

Az MCC DEsputa Projektjén belül Békéscsabán, hétfőn két debreceni egyetemista a vita közösségépítő erejét és a diákok egymás közötti kommunikációjának építését igyekezett megerősíteni.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

– Ez a nyílt nap a középiskolás program része, ahova olyan érdeklődő fiatalokat várunk, akik szeretnének egy kis pluszt csempészni a diákéveikbe. A mai nyílt nap is nekik szerveződött, így beleláthatnak a projekt menetébe – fogalmazott Flender Fanni, a békéscsabai Mathias Corvinus Collegium középiskolás programának koordinátora. Ezután kiemelte, hogy a középiskolás programba június 3-ig van lehetőség csatlakozni. 

A nap programját, a vitatréninget Füzesi Marcell és Marjai László tartották. Marcell elmondta, hogy az érvelés és vita megszerettetése, valamint a megszólalás könnyeddé tétele a céljuk.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

– Először bemelegítő játékot tartunk, hogy belerázódjanak abba, milyen szórakozva érvelni – fogalmazott Füzesi Marcell, az MCC DEsputa projekt tréning divízió tagja.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A bemelegítő játék egy átformált kő-papír-olló csata volt, majd ezt követték detektíves, valamint véleményválasztós programpontok, ahol a diákok a jobb oldalra álltak, ha egyetértettek egy állítással és a balra, ha pedig nem. Itt az energiaital kérdése, és a testnevelés órák hasznossága is a kérdések között szerepelt, ahol igencsak megoszlottak a vélemények.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL