Januártól a cukorbetegek klubja helyett Diabétesz Egyesület működik Békéscsabán

2017. december 30. 08:38 | behir.hu

A cukorbetegséget gyakran nevezik néma gyilkosnak, mert nem jár fájdalommal. Amikor az egyre több embert érintő diabétesz tünetei jelentkeznek, a betegség már sok esetben visszafordíthatatlan egészségkárosodást okozott. A Békéscsabai Cukorbetegek Klubjának vezetése úgy döntött, hogy átalakítja a szervezetet azért, hogy minél több érintettnek tudjanak segítséget nyújtani.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint ma már majdnem minden 11. embert érint a cukorbetegség. A WHO jelentése szerint 1980 és 2014 között 108 millióról 422 millióra nőtt a diabétesszel élők száma, ami a szakemberek szerint 2050-re további 250 millióval nőhet.

 A Békéscsabai Cukorbetegek Klubjának vezetője, Szemenyei Imréné elmondta: a diéta megtartása mellett az is fontos, hogy a betegek folyamatosan figyelemmel kísérjék vércukorszintjük alakulását. A vércukormérő eszközök helyes használatát is megtanulhatják azok, akik tagjai a klubnak.

– Biztonságérzetet ad, ha valaki a klubhoz illetve a közösséghez tartozik. Mindig adódhatnak addig ismeretlen gondok a cukorbeteg embereknél, itt pedig megbeszélheti problémáit a sorstársakkal. Vannak orvosi előadások és különböző olyan programok, amelyek segítik, hogy a cukorbetegek is teljes életet élhessenek – fogalmazott Szemenyei Imréné.

A kettes típusú diabétesz kezelésében robbanásszerű fejlődés zajlik – erről már dr. Tárnok Enikő endokrinológus beszélt. A doktornő hozzátette: egy-egy egyesületi előadáson arról hallhatnak az érintettek, hogy bizonyos kezelések az ő megbetegedésükre is vonatkoznak-e, illetve, hogy esetükben engedi-e azt a jogszabály.

– Ha jól tudom, most három ilyen klub működik a megyében, ennél több volt. Mivel a betegek száma nő, fontos ezen lendíteni, az érintettek számára vonzóvá tenni. Részben azért alakulna át a betegklub egyesületté, hogy ne a betegség érzetét keltsük – jegyezte meg dr. Tárnok Enikő.

Egyre több középkorút és fiatalt érint a diabétesz, éppen ezért szervezik át a klub alkalmait olyan időpontokra, amelyekre munka vagy iskola mellett is el tudnak látogatni az érdeklődők. Ezzel együtt december 31-én megszűnik a Békéscsabai Cukorbetegek Klubja, helyét jogutódként január 1-jétől a helyi Diabétesz Egyesület veszi át.

További programok »

FEL