Jancsó Miléna lett a Verstár 2021 pályázat nyertese

2021. május 14. 13:50 | Csiffáry Zsuzsanna

A Lencsési Közösségi Ház Verstár 2021. című pályázattal igyekezett megszólítani minden olyan békéscsabai lakost, aki kedveli a verseket. A versenyre 14 alkotótól 16 pályamű érkezett, amelyet a zsűri május 6-án elbírált. A díjakat 4 versenyző vette át a Lencsési Közösségi házban május 13-án.

József Attila születésnapja, a magyar költészet napja alkalmából minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek országszerte a magyar líra előtt.

A költészet napja alkalmából meghirdetett Verstár 2021. című pályázatra 14 szerzőtől érkezett 16 pályamű – tudtuk meg Takács Pétertől, a Lencsési Közösségi Ház vezetőjétől. A csütörtök délutáni díjátadón négy versenyző vehette át az elismeréseket. 

– A célunk az volt, hogy megszólítsuk a saját látogatóinkat és a békéscsabai lakosságot egyaránt.  A versenyben megadtunk néhány szót és ezeket kellett beilleszteni a versekbe. Nagyon megindító, hogy egy 9 éves kislány nyerte el az első helyezést, aki illusztrálta is a munkáját. A zsűrit Farkas Wellmann Éva költő, Takácsné Olasz Irén nyugalmazott gyermekkönyvtáros, Nagy Emese közművelődési tanácsos alkotta, akik egyöntetűen döntöttek az ifjú pályázó helyezéséről – mondta el Takács Péter.

 

A Lencsési Közösségi Ház által meghirdetett verseny eredményeiről a zsűri 2021. május 6-án az alábbi döntést hozta:

I.díj: Jancsó Miléna: Itt a tavasz

II.díj: Lakai Zoltán: Nyolc szó

III.díj:  (megosztott) Szabó Zsolt: Rétből fonó

                             Máté András: Tavaszi zsongás            

 

– Az értékelésnél több szempontot is figyelembe vettünk, mint például a kreativitást, versnyelvet. Fontos volt, hogy minél több egyedi gondolat fogalmazódjon meg a munkákban. Összegzően a megadott szavakat mindenkinek sikerült beépíteni a költeményébe, így munkájuk a pályázati kiírásnak megfelelt. A versírók  különböző hangulatú munkákat küldtek be és a versüzenetek eljutottak a zsűriig. A nyertesek munkáiban jól érzékelhetőek voltak a vers fontos kellékei: a ritmus és a rímek, illetve az egyéni stílusjegyek is – fogalmazott Farkas Wellmann Éva. 

Május 13-án a Lencsési Közösségi Házban adták át a díjakat a nyerteseknek. 

 

Lencsési Közösségi Ház_Költészet napja_díjátadó

További programok »

FEL