Nem tudni, miért, a közlekedési táblán töltötte ki haragját a bánhegyesi férfi

2025. július 17. 12:01 | behir.hu

Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta egy 28 éves, büntetett előéletű, magyarbánhegyesi férfi ellen, akinek egy közúti jelzőtáblával gyűlt meg a baja.

Az ittas állapotban lévő férfi április 2-án, 20 óra körül Magyarbánhegyesen a Dózsa és a Hunyadi utca kereszteződésében odament a füves területen elhelyezett, a kereszteződés forgalmát szabályozó „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblához. Ezt követően a férfi a közúti jelzőtábla oszlopát kézzel rángatni kezdte, majd több, pontosan meg nem határozható számú alkalommal megrúgta, amely ennek hatására a földfelszín magasságában eltört, majd elborult.

A férfi a kitört jelzőtáblát a földről felvette és a Hunyadi utca egyik ingatlana előtti útszakaszig magával vitte, ahol az ott lévő villanyoszlop mellett eldobta azt, majd a helyszínt elhagyta. Az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát a tulajdonosa, a helyi önkormányzat az eredeti helyére visszahelyezte, így a tábla oszlopának a megrongálása miatt kára nem keletkezett. A vádlott a magatartásával, a közlekedési jelzés eltávolításával a közlekedés biztonságát veszélyeztette.

Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség

További programok »

FEL