Itt is ott is pompázik a hóvirág

2020. február 15. 14:11 | behir.hu

A hóvirág sok-sok éven át volt a nőnapi köszöntés elengedhetetlen virága. A tavasz megjelenését, a jó idő érkezését hirdette, tiszta fehér szirmaival vidámságot, reményt csempészett a lassan múló, sötét tél végi napokba. Magyarországon azonban védett növény, ráadásul idén is a nőnapnál jóval hamarabb, már most virágzik.

Sokan nem értették, és nem kis ellenszenvvel fogadták, amikor védett lett a hóvirág, pedig komoly oka volt annak, hogy törvényi oltalom alá kellett helyezni a legismertebb tavaszi virágot. Nem azok a turisták okoztak a gondot, akik egy kis csokorral tértek haza, a baj ott kezdődött, amikor a hagymáját már-már ipari módszerrel kezdték gyűjteni és importálni.

 

MTI fotó: Rosta Tibor

 

A gyűjtögetők embereket fogadtak, akik ásóval-kapával estek neki a telepeknek, sőt, néhol tolólapátos munkagépeket állítottak csatasorba, hogy még hatékonyabbá tegyék a munkát. Ezután kivitték Hollandiába-majd csomagolva visszahozták Magyarországra, és eladták.

Az uniós jogszabályváltozásoknak köszönhetően a kikeleti hóvirág 2005 augusztusa óta védett növény Magyarországon is (ekkor nyilvánították az Európai Közösség területén védetté). Természetvédelmi eszmei értéke 10 000 forint, már egyetlen egy szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Aki látja az itt is ott is pompázó kis fehér virágokat,  tehát ne tépje le, inkább csak nyugodtan gyönyörködjön bennük.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

További programok »

FEL