Isten hozott, Kugyelka Zsombor!

2021. július 15. 13:28 | Mikóczy Erika

Július 15-e mostantól két kollégánk számára is piros betűs ünnep, ugyanis ma 10 óra 46 perckor megszületett Kugyelka Zsombor; Kugyelka-Zámbori Eszternek, a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztőjének és Kugyelka Attila operatőrnek a kisfia.

Eszter és Attila a médiacentrumban sokáig csak munkatársként tekintettek egymásra. Egy idő után azonban egyre közelebb sodorta őket egymáshoz az élet, és az is kiderült, milyen jól kiegészítik egymást. Két évvel ezelőtt kötötték össze az életüket, és tervezgették, hogy majd bővül a család.

 

Attila és Eszter két éve kötötték össze az életüket

 

Néhány hónapja aztán a médiacentrumban is bejelentették az örömhírt: gyermekük lesz. Eszter veszélyeztetett terhesként igyekezett a lehető legjobban vigyázni magára és a babára, Attila pedig a munkája mellett nagy szeretettel vette körül őket, miközben békéscsabai lakásukat is felújították.

Nagy örömükre ma végre „megérkezett a legeslegújabb kis földlakó”: 3910 grammal és 50 centiméterrel megszületett Kugyelka Zsombor.

Isten hozott Zsombor, jó, hogy megérkeztél! Legyél nagyon boldog, hozz sok örömet a családodba, és erre a világra!

További programok »

FEL