Ismét megtartották a Boldogságórát az Erzsébethelyi suliban

2020. március 3. 20:25 | Such Tamás

A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságóra program-roadshow-ja idén is ellátogatott a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskolába. A kedd délutáni programfolyamba ezúttal a pedagógusokon kívül a szülőket is bevonták a szervezők. Azt a bizonyos varróeszközt sem lehetett elejteni az ebédlőben.

„Azért fontos ez a mai alkalom – mondta a program előtt Kozma-Vízkeleti Dániel családterapeuta –, mert a gyermekek örömkészségének a fokozása nem képzelhető el a pedagógusok és a szülők hozzájárulása nélkül.”

Hozzátette, az iskola egy nagyon izgalmas hely, amelyben nagyon sokan érintettek: a vezetés, a kollégák, a gyermekek, a szüleik – akik mind-mind jót akarnak, de néha ez az együttműködés, a csupa-csupa jó szándék ellenére nehezen teremthető meg.

 

Boldogságóra program az Erzsébethelyi Általános Iskolában

Kozma-Vízkeleti Dániel

 

„A program azt célozza – folytatja –, hogy közös érdekek érdekében, közös eszközökkel tudjunk lépni, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink úgy a pozitív, mint a negatív érzelmeiket felismerjék, kezelni tudják, illetve megtalálják saját önmegnyugtatási képességüket, az önbecsülésük fejlesztési lehetőségeit… ráadásul a pedagógusokkal és a szülőkkel is ugyanez történik.”

Példaként megemlítette, közhelyszerű példa az a pedagógus kolléga, aki nem pirossal karikázza be a rossz megoldásokat, hanem zölddel a jókat. Ezzel megmutatja a gyereknek, hogy arra érdemes figyelni, ami sikerült, mert azt érdemes ismételni.

„Mint egy ötödikes és egy hetedikes fiúgyermek édesapja, folyamatosan látom – fogalmazott köszöntőjében Varga Tamás alpolgármester –, hogy mennyi hatás és inger éri őket a mindennapok során, és ezek között nehéz nekik egyedül rendet vágni. Ezen próbálunk nekik otthon segíteni; azonfelül nagyon örülök annak, hogy az alapítvány felkarolta ezt a kezdeményezést, amelyben a pedagógusok is partnerek.”

 

Boldogságóra program az Erzsébethelyi Általános Iskolában

Varga Tamás

 

Hozzáfűzte, nagyon sok jót hallott már a Boldogságóráról; megemlítette, Békéscsabán már több nevelési-oktatási intézmény is csatlakozott a programhoz – többek között a Penza Óvoda, Tündérkert Óvoda, Szakképzési Centrum, Erzsébethelyi Általános Iskola.

Azt követően a program egy bemelegítő-terembontással kezdődött: akik elől ültek, helyet cseréltek a hátul ülőkkel; a hátsók pedig első asztalokhoz ültek. Majd néhány percben megbeszélték egymással a nap pozitív történéseit.

A délután folyamán az alapítvány kollégái kiscsoportos workshopok keretén belül először a pedagógusokkal, azt követően a szülőkkel dolgoztak.

 

Galéria

 

***

A Boldogságóra program 6 éve működik és mára közel 7000 pedagógus és 100.000 gyerek vesz részt benne, önként.

„Arra törekszünk, hogy a boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.” vallja Prof. Dr. Bagdy Emőke, a program fővédnöke.

 

Boldogságóra program

 

További programok »

FEL