Karatékák mutatták meg tudásukat és a küzdősport szellemiségét

2024. november 9. 15:27 | Bimbó Lajos

Az Erzsébethelyi Általános Iskola csarnoka adott otthont a Magyar IKU Karate Szövetség III. Országos Bajnokságának november 9-én. A Békés Megyei Harcművész Szövetség rendezésében tartott viadalra nemzetközi mezőny gyűlt össze.

A megjelenteket Varga Tamás alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte, Békéscsaba számos sportágnak ad otthont, és számos sportág országos versenyét látta már vendégül. A városnak megtisztelő, hogy most a Magyar IKU Karate Szövetség országos versenyét fogadhatja.

Shinhan Feszt Norbert, 7. danos karatemester, a rendező International Karate Union magyarországi elnöke elmondta, a szövetség harmadik országos bajnokságát bonyolítja le, amelynek rendezését Gregor László mester, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke vállalta magára.

– A versenyre tizenegy klub nevezett, amely közel hetven fő fölötti mezőnyt jelent. Az indulók harminchat kategóriában mutathatják meg tudásukat a bíráknak. Egy bő négyórás viadalnak nézünk elébe, amelyben egyéni KATA-k, KUMITÉK és csoportos KATA-k lesznek a tatamin – foglalta össze a szövetség elnöke.

Shinhan Feszt Norbert hozzátette, a most tatamira lépő mezőnyben vannak kezdő karatékák, de olyanok is, akik már kontinenstornákon is bizonyíthatták tehetségüket és szorgalmukat.

 

 

A meghívott vendégek között volt a nemzetközi karatesport egyik kiemelkedő alakja, az A.J.K.A. Karate Szövetség vezetője, Sensei Sáfár László 10. dan, aki nem mellesleg a rangidős magyar karate nagymestere. Sáfár László immár gyulai lakosként érkezett a versenyre. Mint mondta, nagy megtiszteltetésnek vette, hogy meghívást kapott a seregszemlére. Hozzátette, a tanítványainak is el szokta mondani, menjenek el más szövetségek, csapatok versenyeire, hiszen mindenki tiszteletet érdemel azért, hogy versenyeztet, versenyeket rendez és edzéseket tart.

– Minden karate jó, nincs olyan, hogy rossz karate, csak rossz tanítók vannak. Elvileg akármelyiket nézed, a karate ugyanaz: jellem, becsület, akarat, önuralom, tisztelet. Ezekkel a szavakkal edzenek. Sajnos azonban nem minden tanító tanítja egyformán, vannak jó tanítók és vannak rossz tanítók. De a karatéval nincs probléma – ismertette gondolatait Sensei Sáfár László.

 

 

A megnyitó után a KATA azaz a formagyakorlat fiatal képviselői léptek tatamira, hogy egyéni és csoportos bemutatók után eldöntsék a helyezések sorsát. Ezután következnek majd a küzdelmek, ahol a karate sportág szellemében néznek egymással szembe a sportolók. A békéscsabai versenynek egy különleges pillanata is volt, amikor Alexandru Dorin Emanuel a közönség előtt vehette át az 5. dan fokozatát bizonyító oklevelét.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL