Ismét Gyulán találkoznak az orvosszakma neves képviselői

2025. október 10. 14:47 | Bimbó Lajos

Második alkalommal ad otthont Gyula városa a Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Továbbképzés és Konferenciának. A kétnapos, két teremben zajló, világviszonylatban is egyedülálló tudományos tanácskozásra több mint háromszáz vendéget, közöttük tizenhét neves professzort várnak.

Dr. Bánhegyi Róbert János, a konferencia szervezője, a Magyar Onko-Diabetológiai Egyesület (MODE) alapítója elmondta, a tavalyi első konferenciához képest kétszerannyian jelentkeztek az idei tanácskozásra, ami azt mutatja, hogy terjed az egyesület híre, az új tudományról egyre többen és egyre többet hallanak.

– Kezdünk közszájon terjedni. Ezt is szerettem volna elérni ezzel a konferenciával, hogy épüljünk be az orvosi gondolkodásba, az orvosi tudatba, hogy van egy ilyen új tudományág, amely holisztikus szemléletével összeköt olyan, első látásra egymástól távol eső területeket, amelyek ugyanabban érdekeltek. A daganatos-, anyagcsere- és endokrin betegek közös kezelésében – ismertette dr. Bánhegyi Róbert János.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő fővédnökként volt jelen az eseményen. Az egykori kórházigazgató kiemelte, dr. Bánhegyi Róbert János kutatása több olyan területet érint, amely nem csak az orvosok és az orvostársadalom számára kiemelt jelentőségű, hanem a betegek szempontjából is

– Az emberek, a betegek, de egyáltalán a társadalom számára is fontos, hogy akinek van cukorbetegsége az fokozottan figyeljen oda az esetleges daganat előfordulására. Vagy amikor valakinek daganatos betegsége van, akkor figyeljen oda arra, hogy ehhez társul-e egy cukorbetegség – emelte ki dr. Kovács József.

 

 

A konferencia idén két teremben ad helyet a tudományos tanácskozásoknak, ahol több mint harminc előadó lép az onkológia, a belgyógyászat, a diabetológia, az endokrinológia, az obezitológia és a társszakmák képviselői elé.

Prof. dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora aláhúzta, az új kutatási eredmények, terápiás lehetőségek és innovatív megközelítések bemutatása nem csak az orvostudomány képviselői számára adhat fontos információkat, de az oktatás is komolyan profitálhat belőle.

– Olyan területeit öleli fel ez a konferencia az orvostudománynak, a leggyakoribb betegségeknek is, amelyek között az összefüggéseket molekuláris szinten, genetikai szinten megtalálni, megtárgyalni mindenki számára rendkívül fontos. Nem csoda, hogy ekkora érdeklődés van a konferencia körül. Az oktatás, továbbképzés szempontjából is ez egy nagyon komoly erőforrás – foglalta össze Dux László.

Gyula városa éppen egyik világsikert elérő tagját ünnepli, hiszen Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda csütörtökön az irodalmi Nobel-díjat. Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a település nem csak az irodalom és más művészeti ágak, hanem a tudományos élet számára is inspiráló hely, köszönhetően elsősorban a Békés Megyei Központi Kórháznak és azoknak az orvosszakmai közösségeknek, amelyek Gyulán működnek, amelyek vonzzák a városba az orvos kongresszusokat és szakmai konferenciákat.

– Ez a tanácskozás abban is különleges, hogy egy gyulai kezdeményezésű szakmai szervezet, gyulai kezdeményezésű és gyulai szervezésű konferenciája, mely a laikusok számár is izgalmas tudományterület, az elhízás, a cukorbetegség, és a daganatos betegségek összefüggéseivel foglalkozik – tette hozzá Görgényi Ernő.

 

 

A konferencián a neves előadók mellett, az ülésvezetők között is hazai orvostársadalom elismert szakemberei ültek. Prof. dr. Hideghéty Katalin, Magyar Klinikai Onkológia Társaság elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikájának egyetemi tanára kiemelte, a konferencia és a tudományos párbeszédek azért fontosak, mert a daganatos betegségek keletkezésében és gyógyításában egyre nagyobb szerepe van az anyagcsere-zavaroknak, az anyagcserével kapcsolatos információknak és tudásnak.

– Egyre inkább afelé tart a daganatkezelés kutatása és alkalmazása is, hogy minél több modalitás, minél szélesebb információk alapján történjen, így a cukorbetegség gyógyításával kapcsolatos felfedezések, az antidiabetikumok antitumorális hatása borzasztó fontos szerepet tölt be a daganatok komplex kezelésében – fogalmazott prof. dr. Hideghéty Katalin.

 

 

A kétnapos tanácskozáson a hazai és nemzetközi előadók, szakorvosok, háziorvosok, rezidensek, valamint szakdolgozók közös párbeszéde jól szolgálja majd az idei konferencia mottóját: „Tudomány, együttműködés, gyógyítás – közösen a jövő egészségéért”.

További programok »

FEL