Ismét felfelé ívelhet a hazai dió piaca

2024. szeptember 10. 08:19 | behir.hu

Van igény a hazai dió iránt, a sikeres termesztéshez azonban szemléletváltásra van szükség a hazai ültetvényeken – hangzott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB), valamint a Szatmári Diókert Kft. szervezésében megvalósuló dió szakmai napon.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint bár az elmúlt 10 évben a támogatási konstrukcióknak köszönhetően jelentősen nőtt a hazai dióültetvények területe, a termésmennyiség azonban nem emelkedett. Sőt, a termésátlagok sok esetben a hektáronkénti 1-1,5 tonnát sem érik el, szemben a versenytársainkkal, ahol a 4-5 tonnás hektáronkénti átlag sem szokatlan.

A dió szakmai napon elhangzottak szerint ennek oka, hogy még mindig nagyon sok az elhanyagolt, a termesztéstechnológiát tekintve alacsony színvonalú dióültetvény az országban. Ahol azonban – ahol intenzív körülmények között folyik a diótermesztés a 3 tonnás átlag is elérhető.

A hazai diótermesztés versenyképességének javítása érdekében jelentős fejlesztésekre van szükség. Az adott termőhelyhez igazított fajtahasználat mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a tavaszi védekezésre – a gombás, baktériumos betegségek, illetve a különböző kártevők ugyanis komoly gondot okoznak a dióültetvényekben, ugyanakkor fontos a jobban kezelhető koronaforma kialakítása, a rendszeres metszés, ami a termőrészek megújulását is folyamatossá teszi.

Illusztráció (Fotó: pexels.com)

Illusztráció: pixabay.com

Míg a magyar dió piaca 2006 és 2019 között meredeken felfelé ívelő pályán volt, ezt követően sajnos megtorpant a kereslet. Hazánk az éves 6450 tonna terméssel a viszonylag kis termelők közé tartozik. A világ diótermesztésében a korábban nettó importőrnek számító Kína az élre tört, ma már éves szinten mintegy 1,4 millió tonnás termést takarítanak be a távolkeleti országban. A globális diópiacon az elmúlt évihez hasonló termésre van kilátás az idén is, bár a szárazság az ausztrál és a kaliforniai ültetvényeken mintegy 10-15 százalékos terméscsökkenéssel járhat.

A hazai dió kivitele héjas dió és dióbél formájában is folyamatos csökkenést mutat. A héjas dió piaca az elmúlt időszakban átalakult, az apróbb és olcsóbb diót keresik a fogyasztók, ami a multik terjeszkedésének tudható be. A nagyméretű diókatugyanis nem tudják kis kiszerelésbe csomagolni az áruházak. A magyar fajták azonban jellemzően nagyobb méretűek, amit az áruházláncok elsősorban lédig formában tudnak beemelni a kínálatba, a nagybani piacokon pedig 5-10 kg-s kiszerelésben értékesíthető.

Az ágazat szereplői egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a termésátlagok növelése, a hatékonyság javítása. Fontos, hogy az úgynevezett extenzív ültetvények helyett egyre inkább az intenzív termesztéstechnológiára álljon át az ágazat. Az új művelési rendszerhez hozzátartozik a mikroszórófejes és/vagy csepegtető víztakarékos öntözés, a rendszeres metszés, a betakarítás gépesítése, valamint a célzott növényvédelem és tápanyaggazdálkodás is.  

A dió mint gyümölcsfaj, a fajták tekintetében nehezen adaptálható. Minden jelentősebb diótermesztő országnak megvannak a helyi adottságokhoz legjobban alkalmazkodó fajtái. Így van ez hazánkban is. Az import fajták, újdonságok csak előzetes, alapos tartam vizsgálat után vonhatók termesztésbe.

A kép illusztráció. Forrás: pixabay.com

Illusztráció: pixabay.com

Szégyenkeznünk azonban nem kell, mert kiváló, nemzetközi szinten is elismert, oldalrügyön is termő diófajtákkal rendelkezünk, melyek a hazai diópopulációból lettek kiválogatva, majd az ország különböző pontjain tovább nemesítve, azonban ezek a fajták is eltérő módon teljesítenek. Ezt mindenkor figyelembe kell venni a fajtaválasztáskor.

A fejlesztések megvalósításában segítséget nyújthatnak a gazdálkodóknak a KAP Stratégiai Terv forrásai is. A hamarosan megnyíló kertészeti ültetvénytelepítési felhívásra szeptember 10-től pályázathatnak – első körben – a gazdálkodók, míg az új Agrár-Környezetgazdálkodási (AKG) konstrukció 2025. január elsejétől indul.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti, hogy a gyümölcstermesztéssel foglalkozó tagjai számára gyakorlatorientált, az aktuális témának és helyzetnek megfelelő információkkal szolgáljon. Ennek keretében idén is különböző tematikájú szakmai napokat szervezett a NAK. A szatmári termesztőkörzetben, a Nagyaron megvalósult Dió szakmai nap a harmadik volt a sorban, júliusban Tordason őszibarack technológiai bemutatót, valamint Cegléden szilva fajtabemutatót és szakmai napot tartottak.

 

További programok »

Gazdaság

Újra itt a madárinfluenza, elhullott vadludakban azonosították a vírust

A magas patogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott nyári ludakból. A vírus újbóli megjelenése miatt a hatóság hangsúlyozza a járványvédelmi intézkedések szigorú és következetes betartásának fontosságát.
13:00
FEL