Ismét Békéscsabán a hosszútávúszók országos bajnoksága

Tavaly sikeres házigazdája volt a békéscsabai klub és az Árpád fürdő az ötödik alkalommal megrendezett medencés hosszútávúszók országos bajnokságának. Nem véletlen, hogy idén, a hatodik hasonló verseny lebonyolítására is felkérte a hazai szakszövetség a viharsarki klubot.

Bár a hosszútávúszók leginkább folyókban, tavakban, tengerekben, sőt, olykor az óceánokban versenyeznek, ám jó ideje rendszeresen beköltöznek a medencék világába is, annak ellenére, hogy a világversenyeket azért továbbra is a nyílt vizeken rendezik meg. Miután ezen a kategórián belül is több táv létezik, ezért monstre viadalokra kerül sor, mint ahogyan tavaly is így volt, és várhatóan idén is így lesz május 11. és 13. között. Péntek délutántól vasárnapig folynak az események, számtalan futamot rendeznek, és mivel hosszú távról van szó, bizony egy-egy futam több órát is igénybe vesz. Ami érthető: itt a 10 kilométer a leghosszabb táv. Egyébként a 10 kilométeren kívül lesz 5000, 3000 és 1500 méteren is magyar bajnoki viadal a csabai Árpád fürdőben – írja beharangozójában a csabai klub hivatalos oldala.

– Az elmúlt évben is több olimpikont, világ- és Európa-bajnoki résztvevőt, helyezettet köszönthettünk a békési megyeszékhelyen, így lesz ez a hét végén is, hiszen a nyári nagy viadalokra készülő hosszútávúszók krémje elindul az Árpád fürdőben. Így rajtkőre lép a férfiaknál többek közt Rasovszky Kristóf (Balatoni ÚK, Veszprém), Papp Márk (BVSC-Zugló), a hölgyek mezőnyében Olasz Anna (Szegedi Úszó Egylet), Juhász Adél (Kiskunhalasi ÚGYE), Sömenek Onon Kata (Kőbánya SC). Benevezett, de az utolsó pillanatban beteg lett Gyurta Gergely (Újpesti TE), aki így mégsem veszi fel a versenyt a társakkal – emelte ki Lázár Olga a versenybíróság elnöke lesz.

A legnagyobb esélyeseknél és a kihívóknál nagy a tét, hiszen ez a viadal is befolyásolja, kik állhatnak majd rajthoz az idei, augusztusi, glasgowi felnőtt, a júliusi, valettai junior Európa-bajnokságon, valamint a szeptemberi, izraeli junior világbajnokságon.

A nevezések lezárulta után ismertté vált, hogy a különböző távokon hányan próbálnak szerencsét. Elöljáróban annyit, jóval több induló regisztráltatta magát, mint tavaly. Így a 10 kilométeres távon a férfiaknál 15, a nőknél kilenc versenyző próbál szerencsét. Az 5000 méteres távon 60 férfi és 35 hölgy küzd meg a dobogóért és a további helyezésekért. A három kilométeres távra 53 férfi és 43 nő adta le nevezését. A legnépesebbek az 1500 méteres távok lesznek, itt a férfiaknál, a tavalyinál nagyon sokkal több, 109, a nőknél pedig 65 versenyző lép rajtkőre.

Ott lesznek az eseményen a Békés megyei klubok versenyzői is, de ők inkább a két rövidebb, az 1500 és a 3000 méteres távokon.

 

Megosztás:

Címke: , , ,