Ismert csalási módszerek, újabb áldozatok Békés vármegyében

2025. június 20. 07:27 | behir.hu

Több ember is telefonos csalók áldozata lett Békés vármegyében. A módszerek mindegyike ismert a rendőrség előtt, ezek felismerésére többször is figyelmeztettük már a számlatulajdonosokat.

Telefonos csalók csaptak be két férfit és két nőt a napokban, Békés vármegyében. A csalók minden esetben banki alkalmazottnak adták ki magukat, és azt mondták a hívott félnek, hogy veszélyben van a számlájuk, mert gyanús pénzmozgást észleltek rajta. Az egyik férfit rávették, hogy vegye le az összes pénzét a számlájáról addig, ameddig azt rendbe teszi a pénzintézet, és az összeget adja át „megőrzésre” a bank alkalmazottjának, aki az egyik település főterén várja majd. A férfi követte az utasításokat, amit 5,5 millió forintja bánta.

A másik férfinak azt tanácsolták, hogy egy „biztonságos” számlára utalja át a pénzét, aminek számát az ismeretlen hívó adta meg. Összesen 2 millió 300 ezer forint kára keletkezett ebből.

Az egyik női károsultnak egy program telepítését javasolták, mert a hívó azt mondta neki, hogy vírus van az eszközén, és emiatt veszélybe került a számlája. A program azonban nem vírusirtó volt, hanem egy távoli asztali hozzáférést biztosító alkalmazás, amivel csalók hozzáfértek a nő számlájához, és több mint 600 ezer forintos kárt okoztak neki.

A másik nő azért adta meg a netbanki azonosítóit, mert a magát banki ügyintézőnek kiadó idegen azt mondta neki, hogy csak így tud törölni egy gyanús utalást a számlájáról. A kár ebben az esetben közel 300 ezer forint volt.

– Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a banki ügyintézők nem kérik az ügyfelektől, hogy adják meg a bankkártya adataikat vagy a netbanki azonosítóikat!

– Az pedig szintén elképzelhetetlen, hogy arra kérnék ügyfeleiket, vegyék le a pénzüket a számláról, és személyesen adják át valakinek megőrzésre!

– Olyat sem mondanak soha, hogy utalják át a pénzüket egy másik számlaszámra, mert veszélyben van a pénzük a saját számlájukon!

– Se eladónak, se vevőnek ne adják meg a banki azonosítóikat, és olyanoknak se, akiknek a valós személyazonosságát nem tudják ellenőrizni!

Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

További programok »

FEL