Vigyázzon! Az is baj, ha a saját számláján csalással megszerzett pénzt fogad

2024. január 30. 12:49 | behir.hu

Pénzmosással gyanúsítanak a Mátrix Projektben nyomozó Békés vármegyei rendőrök egy férfit, mert az ő számláján landolt több mint másfél millió forint, amit ismeretlenek egy sarkadi nőtől csaltak ki. A férfi és a nő is telepített olyan programot, amivel idegenek hozzáfértek a számítógépükhöz.

Internetes csalók több mint másfél millió forintot utaltak el a beleegyezése nélkül egy sarkadi nő számlájáról. A nő regisztrált egy olyan felületen, ahol virtuális valutával kereskednek, ennek nyomán többször felhívták idegenek. Először azzal, hogy nem látnak nála pénzmozgást, utaljon el egy megadott számlaszámra 50 ezer forintot. Ezt ő meg is tette. Telepíttettek vele egy távoli elérést segítő programot, és át is vették az irányítást a pénzügyei fölött. Többször beszélt ismeretlenekkel telefonon, akik felhívták, mindig más néven mutatkoztak be, volt, aki tört magyarsággal beszélt. Különböző tranzakciókat indítottak a nevében. A nő akkor fordult a rendőrséghez, amikor a több mint másfél millió forintját elutalták a bankszámlájáról.

Az idegen, akivel legutoljára beszélt, azt ígérte neki, hogy másnap reggelre visszakerül a pénze a számlájára, erről SMS-t is fog kapni. Persze nem így lett, kiderült, hogy az összeg egy Komárom-Esztergom vármegyében lakó férfi számláján landolt. A nő bejelentése után gyors rendőri intézkedés következett, és a pénz nagy részét sikerült zárolni. A Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai 2024. január 17-én gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Nem tagadta, hogy tudott a pénz érkezéséről, de azt állítja, hogy ő szintén virtuális valutákkal akart kereskedni, így online kapcsolatba került ismeretlenekkel, akik nagy nyereséggel kecsegtették. A kérésükre távoli elérést segítő programokat telepített, hozzáférést engedett a laptopjához és annak a számlának a számát is ő adta meg, amelyre a sarkadi nő pénze került. Azt is elmondta, hogy közben négy és fél millió forint hitelt is vett fel, ami miután rákerült a számlájára, el is tűnt. A bankja pedig egyszer csak zárolta a számláját és azt a tájékoztatást kapta, hogy csaláshoz használja, ezért nem férhet hozzá. A férfit a rendőrség pénzmosás bűntettével gyanúsítja, és vizsgálja, hogy kikkel volt kapcsolatban, kik vehettek még részt a csalásban.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne telepítsen idegenek kérésére távoli elérést segítő programokat a telefonjára, számítógépére! Ezzel kapcsolatos bűnmegelőzési tanácsokat az alábbiakban találnak. Olvassák el a tájékoztatókat és ne hagyják magukat megtéveszteni, megkárosítani!

Az online térben elkövetett csalások megelőzésével kapcsolatban további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL