Ismeretterjesztő programokkal készül a Munkácsy múzeum

2016. szeptember 16. 14:18 | Laczkó Viktória

A Munkácsy Mihály Múzeum idén is ismeretterjesztő programokkal készült a Kulturális Örökség Napjára. Pénteken délután egy előadáson vehettek részt az érdeklődők, szombaton napközben 'A nagy Wenchkeim-túra” során Nagy Dániel régész vezetésével indítanak biciklitúrát.

Olvasókörök a XIX. és XX. században 

Nagy Balázs „A gyulai olvasókörök és közönségük” című előadását a Munkácsy Mihály Múzeumban hallhatták. Tanulmányában azt kutatta a múzeum régésze, hogy mire szolgáltak az olvasókörök a XIX.-XX. században. Az előadásból kiderült az is, hogy az alaptevékenységeken túl egészen más tevékenységeket is folytattak ezen egyletek.

- A korábbi kutatások nem ezeket a szempontokat emelték ki az olvasókörök kapcsán, illetve ez egyfajta iránymutatás is, hogy miért is fontosak, hogy az emberek ilyen egyesületeket hozzanak létre. Az olvasókörök közt vannak olyan tanyavilágot összefogó olvasókörök, amelyek a tanyai lakosságnak adtak egyfajta szórakozási, önművelési lehetőséget, ahol megélhették, hogy ők is egy közösség -mondta Nagy Balázs, a Munkácsy Mihály Múzeum régésze.

További programok »

FEL