Iskolai és szünidei étkeztetésre idén 82,5 milliárd forintot fordítanak

2020. szeptember 27. 12:55 | behir.hu

Az iskolai és szünidei étkeztetésre 82,5 milliárd forint áll rendelkezésre az idei költségvetésben, ami 2010-hez képest több mint háromszoros növekedés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Felcsúton, az OKÉS országos közétkeztetési szakácsverseny döntőjén.

Sölch Gellért hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a közétkeztetésre, mindazokra, akik intézményi keretek között ingyenesen, illetve kedvezményesen étkeznek.

A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy finom és egészséges is legyen a gyerekek asztalára kerülő ebéd, ezért - tette hozzá - a ma már komoly hagyományokkal rendelkező szakácsverseny résztvevői ezen feltételek alapján alkották meg menüiket.

Megjegyezte: a fejlődés folyamatos a közétkeztetésben, de van még teendő, amelynek elvégzését a szombati verseny is elősegíti.

Asztalos István főszervező, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett országos döntőben a profi séfek mellett gyerekzsűri is kóstolta és értékelte az elkészült ételeket.

Endrédi Zsolt zsűrielnök, mesterszakács, az art'otel Budapest konyhafőnöke kiemelte, hogy a kor igényeinek megfelelő menüsorok készültek, az ételek változatosak voltak elkészítési módjuk és a tálalás tekintetében is.

A hét csapat közül a gyerekek különdíját Finta Noémi és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem - Érd) kapta.

A versenyen első helyezést ért el Sütő Sándorné és Kókáné Pásztor Éva (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), második lett Simon András (Lifestyle Hotel Mátra - Mátraháza), harmadik helyen végzett Pákozdi Norbert és Szeidl Tamás (Gasztvitál Zrt. Pamut konyha - Budapest, XVIII. kerület).

A hivatalos versenykiírás szerint a versengőknek nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú, háromfogásos menüt kellett készíteniük, amelynek nyersanyagnormája (nettó 350 forint fejenként) megfelelt a hatályos rendeletnek. A verseny során alapanyagként kötelezően fel kellett használni bármilyen, Magyarországon őshonos és kereskedelemben beszerezhető halat, 20 százalékos tejfölt és bármilyen Bio minősítésű alapanyagot.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL