Indul a tekAIRd körbe! pályázat

2023. június 6. 16:13 | behir.hu

Tekerje körbe nagy tavaink egyikét és nyerjen!

A HungAIRy LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnereinek egyik kiemelt témája a kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek mentén hirdeti meg 2023-ban a tekAIRd körbe! pályázatot – tájékoztatták a behir.hu-t a szervezők.

A pályázat két részből áll: az első részben – a közlekedésbiztonságra nagy hangsúlyt fektetve – a jelentkezők feladata, hogy kerékpárjuk és egy GPS navigációs rendszer segítségével minél érdekesebb alakzatokat rajzoljanak ki a térképen. A GPS-szel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a pályázók, a nyertesekről pedig az előzsűrizést követően a projekt Facebook-oldalán kiírt közönségszavazás dönt.

A pályázat másik részében valamelyik magyarországi tó – a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Fertő tó – körbetekerése a feladat, GPS navigációs rendszer segítségével dokumentálva. A távot teljesítők szintén a navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a nyereménysorsolásra. Emellett a távot a legnagyobb létszámú csoporttal teljesítő pályázókat külön díjazzák a pályázat kiírói.

Amennyiben több személy együttesen, egy időben tekeri körbe az alakzatot vagy tavaink egyikét, az elkészült képpel csak egy pályázó jelentkezhet, a csapatról készített fénykép feltöltésével és a csapat létszámának feltüntetésével.

A pályázaton a részvétel ingyenes. A pályázati kiírás ide kattintva érhető el. A pályázat időtartama: 2023. június 6. 14 óra – 2023. szeptember 22. éjfélig. 

 

A HungAIRy programról:

A HungAIRy, Magyarország első környezetvédelmi LIFE integrált projektje környezetünk egyik legjelentősebb problémájára, a légszennyezésre kíván választ adni a levegőminőség javításával 10 magyar településen. Ezt többek között egy döntéstámogató, levegőminőség-modellező eszköz fejlesztésével, új légszennyezettségi mérőállomások telepítésével, az érintett települések levegőminőségi terveinek felülvizsgálatával, szemléletformáló, tájékoztató tevékenységgel, helyi pilot akciókkal, valamint egy országos tanácsadói hálózat működtetésével valósítják meg a projektben részt vevő szervezetek.

Az Európai Unió által támogatott LIFE integrált projektek nagy területeken hivatottak természet- és környezetvédelemmel, vagy klímaváltozással kapcsolatos tervek vagy stratégiák megvalósítására, amelyeket a megfelelő uniós jogszabályok írnak elő, elsősorban a természet, víz, hulladék, levegő, valamint a klímaváltozás területén.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL