Ikrek – Ősbemutató a Gyulai Várszínházban

2026. július 20. 15:45 | Gulyás Gergő

Az Ikrek című létmesét mutatják be szerdán a Gyulai Várszínház Kamaratermében. A darab a Gyulai Várszínház ősbemutatója, amely egy különleges színházi kísérlet az emberi sors kezdetéről, a döntések súlyáról és a testvéri összetartozásról. Bódi Attila művét Árkosi Árpád rendezésében láthatja a közönség.

A történet szerint két hang beszélget egy különös, zárt térben. IKER 1 és IKER 2 hangokból, töredékekből és sejtésekből próbálják megfejteni a világot, amelyhez még nincs közvetlen hozzáférésük. Miközben odakint döntések készülnek róluk, ők egymásba kapaszkodnak.

Árkosi Árpád rendező elmondta, hogy nagyon dolgos napokon, heteken vannak túl, hiszen a történet mellett a színészek is folyamatosan formálódnak az előadás ideje alatt. Elmondása szerint a darab filozofikus és mégis mélyen emberi színházi vállalkozás.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Én arra vagyok felkészülve, hogy a hátralévő időszakban eredményesek legyünk és úgy álljunk ki a közönség elé, hogy megküzdöttünk ezzel az anyaggal, de sikeresen küzdöttünk meg és kihoztuk belőle a maximumot – fűzte hozzá a rendező.

László Roland, az IKER 1 karakterét formálja meg a színpadon. Mint mondta: nagyon feszített tempójú próbafolyamaton vannak túl, ami egészen az ősbemutatóig nem is fog változni. Elmondta, hogy az ikrek közül ő a fiatalabb, ezért a darab során gyakran előfordul majd, hogy tanul a másik karaktertől.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Két alternatív sorsot fogunk valamilyen szinten felvázolni, mert van egy trauma, amit el akarunk kerülni, csak az a gond, hogyha az egyik sorsot megváltoztatjuk, akkor az egyikünknek nem lesz jó, tehát nincs olyan változat, ahol mindketten jól jövünk ki – tette hozzá a fiatal zentai színész.

Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a darabbal kapcsolatban kiemelte, hogy a várszínház a több mint hat évtizedes működése alatt mindig is fontosnak és küldetésének tartotta azt, hogy tartson ősbemutatókat, hiszen a helyszín tökéletesen alkalmas ezeknek a daraboknak a bemutatására.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

 

– Nagyon izgatottan várjuk ezt a bemutatót. A rendező a színészekkel együtt valami különlegeset alkotott, egy olyan műfajt, ami kissé talán megfoghatatlan is. A két szereplőhöz ugye nemrégiben csatlakozott egy harmadik fél is, aki az anya karaktere mellett még két szerepet formál meg színpadon, mindezt szöveg nélkül, csak mozdulatokkal, ami szintén hozzátesz az előadáshoz – fejtette ki az igazgató.

Bódi Attila új drámája egyszerre játékos és nyugtalanító színházi parabola a sorsról és az összetartozásról.

 

Fotó: Gulyás Gergő/behir.hu

További programok »

Friss hírek

Fekete lovagok: rajzanak a szarvasbogarak a marosi erdőkben

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járva, főként az alkonyati órákban, különös hangokra figyelhetünk fel. Ha felpillantunk a magasba, akkor meg is láthatjuk a zúgó, fekete lovagokként megjelenő nagy szarvasbogarakat.
2026. július 20. 18:27
FEL