Békéscsabai fiatalokról készül felmérés

2020. március 11. 13:43 | Csiffáry Zsuzsanna

Év végén lejár Békéscsaba jelenleg hatályos ifjúsági koncepciója, amely összefoglalja az ifjúsági munka céljait. A 2021-2025-ös időszak tervezéséhez Békéscsaba önkormányzata a Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesületével és a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvánnyal együttműködve egy Ifjúsági Közösségi Felmérés részeként gyűjt információt a megyeszékhelyen élő fiatalokról.

Kovács Ákos, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke arról számolt be, hogy a közösségi felmérésben a diákönkormányzat is részt vesz, méghozzá az Városi Ifjúsági Parlamenten keresztül, amelyet március 18-án rendeznek meg a Csaba Centerben. Itt résztvevő diákok a különböző szekcióüléseken tölthetik ki a teszteket a telefonjukon.

Tóth Balázs, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és Társadalomföldrajz szakos Phd. hallgatója két részről is csatlakozott a programhoz. Az előző turnusban a helyi közösség vezetőjeként, most pedig segítő szakemberként vesz részt az ifjúsági, közösségi felmérésben. A fiatal kutató elmondta: a kérdőív célja, hogy az emberek megismerjenek törekvéseket és részt vegyenek benne, hiszen nemcsak a cél, hanem az út is fontos.

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere fontosnak tartja az intézkedést, amely új módszerként feltárja azokat az intézkedéseket, cselekvési programokat az ifjúság érdekében, és amely hiteles, őszinte, érdemi dokumentumként jelenik majd meg.

– A békéscsabai diákönkormányzat 1995-ben állt fel először; 1997 óta működik a Patent Ifjúsági és Diákiroda és 2015 óta egy országos szinten is egyedülálló folyamat eredményeként létrejött az ifjúsági koncepció és cselekvési terv. Ennek és a visszajelzéseknek az eredménye, hogy maga a folyamat jól működik. Az ifjúsági közösségi fejlesztés célja, hogy a 12 és 25 évesek városhoz való viszonyát megismerjük, illetve aktivizáljuk azokat a szakembereket, akik ezzel a korosztállyal foglalkoznak – tájékoztatott Zsótér Mária közösségfejlesztő, ifjúsági- és mentálhigiénés szakember.

 

További programok »

FEL