Ifjúságkutatás – lezárult a transznacionális pályázat

2019. október 25. 19:10 | Hidvégi Dávid

Az Egyensúly AE Egyesület közösségi ellátásért felelős intézményében tartották meg a tudásintegráló konferenciát pénteken. A rendezvényen bemutatták, hogy a Transznacionális együttműködés Békés megyében című pályázat részeként milyen ifjúsági kutatást végeztek.

– A Békés Megyei Kormányhivatal és dr. Takács Árpád kormánymegbízott nevében őszinte nagyrabecsüléssel és tisztelettel köszöntöm önöket a Transznacionális Együttműködés Békés megyében elnevezésű pályázatban megrendezett tudásintegráló konferencián – fogalmazott köszöntőjében Bálint Kornél.

A kabinetvezető elmondta: a Békés Megyei Kormányhivatal egyik fontos célkitűzése a megye népességmegtartó erejének növelése.

Schriffertné Lócskai Henriett kiemelte, hogy most értek a transznacionális pályázat végére. Az Egyensúly AE Egyesület elnöke hozzátette: azok jelentek meg a konferencián, akik aktívan hozzájárultak a pályázat sikerességéhez.

– Kocsis-Nagy Zsolt és Herczeg Tamás egy ifjúságkutatást végzett a pályázat folyamán. Ezen kívül különböző szakmai programok valósultak meg, több külföldi egyesülettel kerültünk kapcsolatba a pályázat során – tette hozzá Schriffertné Lócskai Henriett.

Romániában a magyar családok többsége csak egy babát vállal, de szeretnék növelni a gyermekvállalási kedvet. A kolozsvári székhelyű Áldás Népesség Egyesület ügyvezetője úgy fogalmazott: igyekeznek olyan családokon is segíteni, ahol akarnak gyermeket vállalni, de azt valamelyik szülő meddősége megakadályozza. Varga-Mihály Márton hozzátette, a Magyar Kormány sokat segít abban, hogy az in-vitro kezeléseket ki tudják fizetni. Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy a lombikbébi programjuknak köszönhetően már négy csecsemő született az országban.

– Nem születnek gyerekek, hiába vannak a családtámogatások. Ezeket pedig azért adjuk, hogy még több gyerek születhessen. Vannak olyan családok, amelyeket nem kell ösztökélni, hiszen szeretnének gyermeket, de nem lehet nekik. Társadalmunk 15 százaléka valamilyen szintű meddőséggel küszködik – mondta az ügyvezető.

A rendezvény zárásaként Herczeg Tamás és Kocsis-Nagy Zsolt szociológusok mutatták be az ifjúságikutatásukat.

– Egy olyan ifjúságkutatást végeztünk el, amelynek az elemzései és értékelései még folynak. 1522 fiatalt kérdeztünk meg, egyrészt békéscsabaiakat, másrészt négy határon túli magyar településen és azok környékén élőket – mondta kérdésünkre Herczeg Tamás.

A kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok a jövőben hol szeretnének továbbtanulni és élni, illetve mikor tervezik a családalapítást. A konferencián elhangzott, hogy a határon túli magyarok válaszait is beleszámolva, körülbelül 28 évesen vállalnának gyermeket a megkérdezett személyek.

 

Galéria

További programok »

FEL