Időutazás a múltba: Megjelent a Csabai házak almanachja

2019. december 18. 10:49 | Gyemendi Réka

Csabai házak almanachja címmel jelent meg a Munkácsy Mihály Múzeum új évkönyve. A kiadvány Békéscsabáról szól, békéscsabaiaknak. Az ünnepi kötetbemutatót kedden tartották a békéscsabai polgármesteri hivatalban.

A kötet bemutatóján elsőként Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. 

– 2013-ban mertünk egy nagyot álmodni és elhatároztuk, hogy múzeumi közlemények helyett monografikus kiadványokat fogunk kiadni minden év végén. Ezt az elhatározásunkat siker koronázta – fogalmazott az igazgató. Kiemelte, hogy a legnagyobb sikert a 2017-ben kiadott Csabensis című kaidvány aratta.

Ezt követően Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere Szarvas Péter polgármester és az önkormányzat nevében köszöntötte az érdeklődőket.

– 2011-ben elidult egy kezdeményezés csabaihazak.blog.hu címmel. Egyre többen kezdték el követni az oldalt, amelyhez a közösségi média is segítséget nyújtott. Úgy gondolom, hogy divat lett minél jobban ismerni, megismerni szűkebb környezetünket, Békéscsabát, ezt a szerethetőséget, érdeklődést ismerte fel a Munkácsy Mihály Múzeum. A kiadott kötetek évről-évre nagyon hamar elfogynak. Azt gondolom, hogy a csabai házakat bemutató kötetetet hasonlóan nagy érdeklődés övezi majd, hiszen szinte már "lábon elkelt" az első nyomás alkalmával készült ezer példány – ismertette az alpolgármester.

 

 

A kötetet Dénes Attila, a kiadvány szerzője mutatta be. Elmondta, hogy általános iskolás korában ismerte meg Gécs Béla Békéscsaba Anno című sorozatát, amely a Csabai Mérlegben – akkor még Heti Mérlegben – jelent meg. A sorozat nagy hatásal volt rá. Néhány évvel később már édesapjával járta a várost és térképezte fel az itt található épületeket. 

– Teltek az évek és egyre több olyan forrás vált elérhetővé, amely segítségével a különböző épületekről, házakról lehetett tájékozódni. Azt szerettem volna elérni, hogy a lehető legtöbb, az épületekről rendelkezésre álló információ egy helyen legyen elérhető. Azt is szerettem volna, hogy azok az információk, érdekességek, amelyeket találtam, mindneki számára könnyen hozzáférhetővé váljanak. Így született meg a 2011-ben indult csabaihazak.blog.hu ötlete, amellyel kapcsolatban nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, bizonyos részeit az iskolákban is felhasználták – mondta el a szerző. Hozzátette: sokszor észre sem vesszük, milyen szép épületek között járunk, ezekre az értékekre kívánta felhívni a figyelmet a kötet segítségével.

Dr. Szenográdi Péter, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium történelemtanára elmondta, hogy első alkalommal lektorált ilyen típusú művet. 

– Elégedetten lapoztam végig az elkészült kiadvány. Úgy gondolom, hogy ismét egy olyan mű született Békéscsabán, amely hosszú időre biztosít szellemi és érzelmi muníciót a lokálpatrióták és a városunk iránt érdeklődők számára – hangsúlyozta a kiadvány lektora. Hozzátette, hogy főként azok lapozzák majd szívesen a kötetet, akik a megyeszékhelyen születtek és most is itt élnek, egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi években sokan költöztek el a városból, de érzelmeik, rokonaik, szeretteik ide kötik őket, számukra az almanach talán még nagyobb kincs lehet.

 

 

Végül Szakál Veronika, a Munkácsy Mihály Múzeum történésze tájékoztatott arról, hogy a kiadvány összesen tizenegy fejezeten át több mint százharminc épületet mutat be. A történész hangsúlyozta azonban, hogy a könyv nem teljes, hiszen nem tartalmaz minden csabai épületet, így van realitása a kötet folytatásának. Kiemelte: fontosnak tartották, hogy a blogon megjelent képek visszaköszönjenek a könyvben, azt szerették volna megmutatni, hogy mennyit változtak az épületek az évtizedek alatt és azt, hogy ma hogyan néztek ki. A kötet több mint ötszáz kép felhasználásával készült. 

A látogatók végül tombolasorsoláson vehettek részt, összesen öt szerencsés vendég gazdagodott az új kiadvánnyal. 

FEL