Idős asszonyt akart kirabolni Szeghalmon – vádat emelnek ellene

2018. december 4. 09:25 | behir.hu

A Szeghalmi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete, valamint maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 31 éves szeghalmi férfi ellen, aki márciusban brutális módon próbált meg kirabolni egy 79 éves idős nőt.

A vádlottnak márciusában egy közelgő utazás miatt pénzre volt szüksége, de nemigen kapott kölcsön senkitől. 2018. március 22-én délelőtt 10 óra körüli időben azzal a szándékkal ment be egy általa ismert, egyedül élő, 79 éves nő Szeghalom, Kinizsi utcai családi házába, hogy erőszakkal is, de pénzt szerez. A sértett a fürdőszobában tartózkodva hallotta, hogy valaki van a lakásban, ezért kilépett a helyiségből, összetalálkozott a vádlottal, aki azonnal pénzt követelt tőle. A vádlott követelésének erőszakkal adott nyomatékot: kétszer ököllel arcon ütötte a sovány testalkatú, beteges sértettet, majd lelökte a földre, a földön fekvő sértettet pedig több alkalommal lábon rúgta, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle, végül bevonszolta a szobába és rácsukta az ajtót. Ezt követően a vádlott kutatást végzett a házban, amikor észlelte, hogy a ház előtt egy autó állt meg, a sértett egyik ismerőse érkezett meg, emiatt üres kézzel sietve távozott a hátsó udvaron keresztül. A rendőrök az esti órákban Hajdú-Bihar megyében fogták el. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos comb- és lábszársérüléseket szenvedett, hogy azonnal meg kellett műteni; maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is kialakult nála.

A Szeghalmi Járási Ügyészség a vádlottat a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérletével, valamint maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A járási ügyészség vádiratában a vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az eljárás a Szeghalmi Járásbíróság előtt folytatódik.

 

Forrás: Békés Megyei Főügyészség

További programok »

FEL