A gulyásé lesz a főszerep a VI. Családi Pikniken

2022. augusztus 29. 16:03 | Szabó Judit

Hatodik alkalommal rendezik meg a Családi Pikniket Gyulán, a Wesselényi-tó környékén szombaton.

Az elmúlt években már bebizonyosodott, hogy a Wesselényi-tó melletti területen zajlik a környék egyik legnagyobb főzőversenye. A szervezők szeptember első hétvégéjén a családok számára biztosítanak egy tartalmas kikapcsolódást, főzőversennyel egybekötve. Idén a választás a gulyásra esett, melyet négy kategóriában lehet elkészíteni. 

– Harmincöt csapat nevezett a gulyásfőzésre. Egyetlen alapfeltételünk az, hogy a hungarikum Gyulai Kolbász valamilyen szinten meg kell, hogy jelenjen benne. Emellett számtalan olyan programmal készülünk amely a családoknak kedvez – fogalmazott Kónya István. Gyula alpolgármestere kiemelte, hogy többszáz érdeklődőre számítanak idén is.

A kicsiket várja majd arcfestés, ugrálóvár, csillámtetoválás, Pepe Manó meséi valamint a Python Magic Show is. A Családi Piknik hétvégéjén zajlik majd a Megyenap is Békéscsabán, ahol a megyei termelők mutatják be portékáikat. A szervezők azonban szerettek volna Gyulára is vinni egy kicsit ebből, így nyolc helyi termelőt sikerült meghívniuk. 

A Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egesületének elnöke elmondta, hogy tavaly volt az első termékbemutatójuk amely nagy sikerrel zajlott. Ekkor kérte meg az alpolgármester az egyesület elnökét egy újabb program megszervezésére is.

– Nyolc csapatot tudtam összeállítani, akik nagyon különböző termékkel jelennek majd meg. Lesz díjnyertes chiliszósz, sajt, sütemény de lesz például Erdélyi méz Komádiból – ismertette Nyíri Mihály.

A szervezők készülnek továbbá retro partyval, valamint egy horgászversennyel, melyre a helyszínen nevezhetnek gyerekek és felnőttek egyaránt. A VI. Családi Pikniket az Észak-Törökzugi lakótelepnél, a Wesselényi-tónál rendezik meg 2022. szeptember 3-án. A rendezvény ingyenesen látogatható.

 

További programok »

FEL