V. Békéscsabai Angyalbörze: Idén is várják az adományokat az angyalok

2022. december 6. 18:00 | Szabó Judit

Az Angyalbörze egy országos kezdeményezés, amelyhez a Karrier Iroda Alapítvány is csatlakozott. Idén már ötödik alkalommal hívják életre az ajándékgyűjtési akciót.

Más adománygyűjtő akciókkal ellentétben itt kiválasztanak egy támogatandó közösséget, ez idén is a Családok Átmeneti Otthona lesz. Az otthonban dolgozó munkatársak megkérdezik a gyerekeket, hogy mit kérnek karácsonyra. Ez alapján létrehoznak egy táblázatot, így mindenki el tudja dönteni, hogy kinek, és mit szeretne ajándékba adni, a gyerekek pedig azt kapják, amire vágynak. Leginkább magánszemélyek szoktak csatlakozni az akcióhoz, de idén már vállalkozások is jelentkeztek.  

– Arra kérjük az adományozókat, hogy tanulmányozzák át a táblázatot,válasszák ki, hogy melyik gyermeknek szeretnének adományt adni. Ez a táblázat mindenki számára szerkeszthető. Nem muszáj megvásárolni az ajándékot. Ha valakinek van otthon az adott felajánlásból, de megunta és még jó állapotú, akkor azt is szívesen fogadjuk, becsomagolva – fogalmazott Mikó Melinda, irodavezető.

 

Mikó Melinda mostanság két gyereket és muskátlit nevel – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Az adománygyűjtés főszervezője kitért arra is, hogy a lista felkerült a legnagyobb közösségi oldalra V. Békéscsabai Angyalbörze néven. Az eseményben láthatják a program pontos leírását, valamint az excel-táblázatot is, amelyben a kívánságok is benne vannak.  

A szervezők azt szeretnék, ha idén az ajándékokat személyesen adnák át a gyerekeknek az ajándékozók, december 13-án a Körösök Völgye Natúrparkban.

További programok »

Itthon

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
14:18
FEL