A LIKE egy lendületes, több órás ifjúsági esemény, amelyet a Békéscsabai Diákönkormányzat szervez, és amely lehetőséget ad a diákoknak és barátaiknak a találkozásra, játékra, zenére és közös élményekre. A program célja a kapcsolatteremtés, a szórakozás és a kreatív önkifejezés, mindezt egy vidám, interaktív délután keretében – írják szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben a szervezők.
Az eseményt először 2011-ben szervezte meg a DÖK, akkor egy országos pályázathoz csatlakoztak a programokkal. Azóta a békéscsabai diákélet meghatározó eseményévé nőtte ki magát az immár 14. alkalommal életre hívott LIKE, amelyet már ötödik éve a békéscsabai diákság tanévindító eseményeként, a tanév első napján szerveznek meg a Csabagyöngye Kulturális Központ együttműködésével.
A LIKE 2022-től a Csabai Garabonciás Napok kampányindító eseménye is, lehetőséget kínálva a jelölteknek és a stáboknak arra, hogy már szeptemberben bemutatkozzanak, kipróbálják magukat, kapcsolatokat építsenek. Ekkor adnak ízelítőt a stábok kampánycéljaiból, arculatából, kipróbálják a díszletelemeket, a csapattagok együttműködését. A kitelepült stábok iskolájukkal kapcsolatos mini kvízt is összeállítanak. A helyes megfejtők lájkokat kapnak. A LIKE vadászok a stábok által kínált programokon is gyűjthetnek LIKE-okat, amelyeket a Békéscsabai Diákönkormányzat és a Liget Ifjúsági Tér ajándékaként gumicukorra válthatják be azokat.
De nemcsak a Garabonciás Napok jelöltjei és stábjai mutatkozhatnak be, a Garán nem induló iskolák diákközösségeit is várják a LIKE-ra kitelepüléssel vagy színpadi produkcióval, hiszen a LIKE ízig-vérig a fiataloké, a színpadon is fiatalok lépnek fel. A LIKE a városi diákönkormányzatnak is lehetőség a bemutatkozása, hiszen a résztvevők a legkülönfélébb szerepekben láthatják a városi dökösöket.
Egy korábbi ifjúsági fesztivál, a Rongyoló népszerű békéscsabai helyismereti játékát is felelevenítik Searchin’ Csaba néven. Ez egy városban mászkálós, telefonos játék: 6 fős csapatoknak kell minél több célpontot megtalálniuk Békéscsaba belvárosában egy telefonos webapp segítségével és begyűjteni a nehézségtől függően járó pontokat.
Idén a békéscsabai Gamedev Klub által fejlesztett TimeCat számítógépes játékot is kipróbálhatják a kíváncsiak.
Íme a program:
12:00–13:45 Stábok kipakolása
14.00 LIKE kezdés: stábok programjai, LIKE gyűjtés, TimeCat számítógépes játék
14.00-17.00 között TimeCat számítógépes játék a Casinóban (a Gamedev Klub saját fejlesztésű játéka)
14.20 Megnyitó a stégen, beszédet mond Szarvas Péter polgármester
14.30-15.30 Jelöltek beszédei a stégen
15.10-15.30 Searchin’Csaba városi telefonos kereső játék regisztrációja a DÖK-LIKE INFÓPONTBAN
15.30-17.00 Searchin’Csaba játék a városban
15.35–16.05 Színistúdió
16:10–16:20 Lackás
17.30 Searchin’Csaba városi telefonos kereső játék eredményhirdetése
18.00-19.00 Skorka Blue
18.00 Stábok programjainak vége, kitelepülés elpakolása
19.00-22.00 BenD
22.00 LIKE vége
Előzetes információ:
Békéscsabai Diákönkormányzat
Liget Ifjúsági Tér (Békéscsaba, Széchenyi Liget)
Tel.: +36 50 1118512 (Liget Ifjúsági Tér), E-mail: bekescsabaidok@gmail.com