Húszezer induló közül lett második a bűnmegelőzési versenyen a SZEGYA-s diák

2022. május 25. 11:40 | Such Tamás

Második lett a minap a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszten Csete Benjámin, a SZEGYA-s 10/B-s tanulója. A rendészetis diák több mint húszezer induló között domborított. Benjámint és osztályfőnökét, Pál Andreát kérdeztük.

Beni tudatosan választotta ezt hivatást – meséli Pál Andrea. – Azonfelül a szabadidejében számos olyan tevékenységet folytat, ami a rendvédelmi szervekhez szorosan kapcsolódik.

A fiatal nemrégiben részt vett többek között a honvédség által szervezett Toborzó Emlékfutáson, de minden olyan rendezvényen jelen van, ahol bármely rendészeti szerv megjelenik. (Nem mellesleg oszloposa a Csabai Farkasok Jégkorong Egyesületnek is.)

– Az első lépcső egy online teszt volt – veszi át a szót Benjámin –, amit több mint 20 ezren töltöttek ki. A feladatsor 15 kérdésből állt, és egy-egy kérdésre átlagban maximum 50 másodperc jutott. A legjobb ezer jutott be a középdöntőbe.

Pál Andrea és Csete Benjámin – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Pál Andreával – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A pedagógus hozzáfűzi, diákja önállóan készült fel; a teszten számos olyan kérdést tettek fel, ami nem szerepel a tananyagban.

– A középdöntő és döntő már a fővárosban zajlott – folytatja Beni. – Az első etapban szintén egy 15 kérdéses tesztet kellett 5 perc alatt kitölteni. Ráadásul az ezer indulóból már csak öt jutott a döntőbe. Tisztában voltam vele, hogy simán lesznek öten, akik hibátlanul oldják meg a feladatsort, ezért a tempóra mentem rá és három perc alatt elkészültem. Mivel interaktív volt a játék, így a végén azon nyomban kiderült, hogy egy választ elszúrtam.

Az eredményhirdetés óriási meglepést okozott a csabai diáknak: bejutott a döntőbe!

Azt követően egy látványos show-műsor közepette folytatódott a verseny. Rendőrök és rendőröknek öltözött színészek nehezítették a versenyzők utolsó perceit. Többek között videókat elemeztek; ha a villámkvízen valaki nem tudott 15 másodpercen belül válaszolni, akkor pontokat vesztett – ilyenkor a rivális akár pontot is rabolhatott.

Benjámin egy általunk (az osztályfőnök és a firkász) sem egyértelműen feltett kérdést rontott el, miszerint hány éve egyesült a rendőrség. (Én 15-öt blöfföltem – mivel én a rendőrség és a határőrség összevonására tippeltem –, ő 40-et, a helyes válasz azonban 120.)

 Szépen csillog az ezüstérem is!

Garamvölgyi László és Csete Benjámin – Forrás: Csete Benjámin

(A díjakat többek között dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója adta át – Forrás: Csete Benjámin)

További programok »

FEL