Hű állampolgárok lesznek

Békéscsabén nyolcan tettek szerdán állampolgársági esküt.

Nyolcan vehették át az állampolgárságukat igazoló dokumentumokat, miután letették az állampolgársági esküt kedden a polgármesteri hivatal dísztermében. A kérelmezők mind a határon túlról, Romániából érkeztek és valamennyien ott is élnek.

A város alpolgármestere Kiss Tibor elmondta, ehhez hasonló eskütételeket körülbelül két havonta tartanak a díszterem falai között. Eddig több, mint 820 ezren lettek magyar állampolgárok azok közül, akik határainkon kívül élnek. Ennek köszönhetően most már szűk, családias körülmények között, 10-15 ember van egy-egy állampolgársági eskütételnél.

Az ünnepségen Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el, majd Kabai Gábor énekelt és gitározott.

Kiss Tibor alpolgármester véleménye szerint a megjelentek nem az előnyök miatt kérvényezték a magyar állampolgárságot, hanem a múltjukhoz és a gyökereikhez ragaszkodnak.

 

Laczkó Viktória 

Megosztás: