Hozni a kötelezőt!

2016. március 17. 12:39 | behir.hu

Nem hagyott sok kétséget afelől a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE bajnoki és Magyar Kupa címvédő együttese, hogy a Kaposvár elleni bajnoki negyeddöntő alkalmával kívánja e érvényesíteni  a papírformát. Sasa Nedeljkovic  komplett csapata mindössze 17 percet töltött a pályán az első mérkőzésen, a második szett közepére aztán már csak egy ember maradt hírmondónak a viharsarkiak megszokott kezdő heteséből, de lényegében nagy változás nem történt a játék képében. A bajnokcsapat cseréi éltek a lehetőséggel, és simán hozták a győzelmet. Más céllal nem is érkezhet meg ma a csapat Somogyország fővárosába, mint hogy lezárja a párharcot és biztosítsa helyét a legjobb négy között a bajnokságban. A találkozó esélyeiről mindent elmond, hogy Kaposváron dupla fordulót rendeznek, a női mérkőzés 18,00 órás kezdése után a helyi rendezők 20,00 órától már a férfiak negyeddöntőjét írták ki a programba...

Az érintettek véleménye a mérkőzésről:

Molcsányi Rita: Természetesen nem becsüljük le a Kaposvárt és ugyanolyan motiváltan megyünk oda, mint minden meccsre. Ez a mérkőzés is egy lépcsőfok a végső célunk eléréséhez, amely minden nap a csapat szeme előtt lebeg!

Nagy Viktória: Csütörtöki meccs pozitívuma számomra az lesz, hogy otthoni légkörben mutathatom meg, mire vagyok képes. A hazai mérkőzésünk megnyerésével közelebb kerülünk ahhoz, amit megterveztünk, megálmodtunk magunknak.

Kormos Mihály szakmai igazgató: Látszik, hogy fizikálisan és mentálisan is rengeteget kivett a csapatból maribori Közép Európai Liga döntője. Óriási dolognak tartom, hogy egy ilyen rangos sorozatban csak az utolsó összecsapáson szenvedtünk vereséget! Büszke lehet a város a lányainkra, arra, amit közösen elértünk. Remélem ezt értékelni is fogják. Úgy gondolom, megérdemelnénk! Kaposvár ellen is látszott, fáradtan mozogtunk, de az egyik előnye az volt, az alapszakasz megnyerésének, hogy a nyolcadik somogyiakkal kerültünk szembe az elődöntőbe jutásért. Biztos vagyok benne, hogy a tegnapihoz hasonló koncentrációval, komolysággal megnyerjük a második mérkőzésünket is, aztán következhetnek újra az izgalmak.

További programok »

FEL