Hotel Mimóza – fordulatos vígjátékot mutat be a Jókai színház

2020. október 6. 17:13 | Gyemendi Réka

Pierre Chesnot Hotel Mimóza című vígjátékának bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház. A fordulatos komédiát Katkó Ferenc rendezésében láthatja majd a közönség novembertől. A darab sajtónyilvános olvasópróbáját október 6-án tartották a Jókai Szalonban.

Történet: Ezt a hotelt nem lehet semmilyen útikönyvben megtalálni. Nem azért, mert egy sikeres francia író, Pierre Chesnot a keresztapja, hanem mert eredetileg sem létezik. Ezt hirtelenében a darab filmrendező főhőse, Moncey úr találta és mint ötlet évekig remekül be is vált, ugyanis mit sem sejtő hitvesét azzal áltatta, hogy filmezés alatt mindig itt száll meg. Azonban a szép nevű tengerparti szálló, valójában családi villa, amelynek legfőbb vonzereje egy csinos hölgy, akivel hősünk meghitt viszonyba keveredik, köszönhetően annak, hogy a férjet aki egy tengeralattjáró kapitánya –, munkája mindig hónapokra elszólítja hazulról! … Igen ám, de egy szép napon a rendező felesége unalmában elhatározza, hogy meglátogatja férjét ebben a „sokat dicsért panzióban.” … A párnak a repülőgép érkezéséig gyorsan határoznia kell: vagy a botrány vagy… és Moncey – nemhiába rendező – ötletére villámgyorsan létrehoznak egy szállodát, itt-ott átalakítva a családi otthont, kirakva a Hotel Mimóza feliratot, a háziasszonyt pedig a hotel tulajdonosává, portásává, szakácsnőjévé téve. Csakhogy ennek következményei vannak. Ugyanis „szállóvendégek” érkeznek… a pánik nem sokat késik… ahogy a feleség se, sőt a kapitány is váratlanul hazaérkezik... De a zseniális rendező nem fogy ki az ötletekből és „rendezni kezd”...

A Hotel Mimóza fordulatos komédia, amiből nemrég film is készült, Párizs és Franciaország színházai után már eljutott többek között Londonba, Prágába, Berlinbe, Bukarestbe is.

A darab olvasópróbáján Katkó Ferenc elmondta: megpróbálnak egy olyan ál-helyzetet teremteni a színpadon, ami valóságosnak hat. A történet szerint egy tévés rendező szeretőjével éli mindennapjait, feleségének pedig azt hazudja, hogy forgatási helyszíneket keres és különböző hotelekben lakik. Ez a történet működik is, egészen addig, míg a feleség azt nem mondja, hogy repülőre száll és meglátogatja a hotelben. A férj, hogy szeretőjével le ne bukjanak, kitalálja, hogy a villából, ahol lenni szoktak, egy hotelt alakítanak ki – így szeretné megőrizni egyszerre házasságát és szeretőjét is. A hotelben viszont előbb-utóbb felbukkannak a vendégek, és elindul egy teljes kavarodás a történetben. 

– Megpróbáljuk ezt a kamuhotelt annyira valóságossá tenni, hogy egy idő után mi nézők is azt higgyük, hogy ez tényleg egy szálloda. Mindenképpen a mai korban szerettük volna ezt elhelyezni. Ami a díszletet illeti, egy nagyon hangulatos francia riviérai villát próbálunk a színpadra vinni. A jelmezeknél pedig fontos szempont, hogy mindenképp maiak legyenek, de mindegyikben legyen egy pici csavar. Azt gondolom, hogy senki sem százas ebben az darabban, nem is próbálunk meg erre rájátszani, hanem a jelmezek segítségével szeretnénk ezt egy picit kiemelni – fogalmazott a darab rendezője.

Katkó Ferenc hozzátette: mivel csak egy hónap van az előadásig, így a próbafolyamat feszített lesz, de ebben a helyzetben örülnek, hogy dolgozhatnak, hiszen a járványhelyzet miatt kiamaradt az elmúlt fél év. Hangsúlyozta: örül neki, hogy gőzerővel működhet a színház, és szerencsére nézők is vannak.

A darab bemutatója november 6-án lesz a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

 

 

Fordította és magyar színpadra alkalmazta: Nemlaha György

Szereposztás:

Jean-Francois Moncey, tévérendező - Csomós Lajos
Cécile Moncey, a felesége - Tarsoly Krisztina
Magali Martigue, Jean-Francois szeretője - Fehér Tímea
Charles-Henri Martigue, Magali férje, tengeralattjáró parancsnok - Katkó Ferenc
Hans Müller, turista, Heidi férje - Szabó Lajos
Heidi turista, Hans felesége - Nádra Kitti / Márki Szabina
Legris úr - Mészáros Mihály
Paquerette, utcalány - Király M. Alexandra
Nadine Dujardin, kikapós feleség - Liszi Melinda
Vincent Blanchard, Nadine szeretője - Tege Antal
Marc Dujardin, Nadine férje - Lévai Attila

Súgó: Roszik Ivett
Ügyelő: Szepsi Szilárd
Díszlettervező: Halász G. Péter
Jelmez: Kiss Kata

Rendezőasszisztens: Szojka Cinthia Daniella

Rendező: Katkó Ferenc

További programok »

FEL