Honvédelmi tábor: a gyerekekben való pozitív tudat megerősítése a cél

2022. június 24. 13:17 | Szabó Judit

A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj, már 2017 óta szervez honvédelmi táborokat. 2022-ben először ez a dátum június 20. és 21. közé esett Doboz-Szanazugban. A 12-15 év közötti fiatalok sport-tematikájú feladatokban vehettek részt.

A honvédelmi tábor célja, hogy a fiataloknak olyan hasznos, a mindennapi gyakorlattól eltérő ismeretekre tegyenek szert élményekbe ültetve, melyek kapcsolódnak a honvédelemhez. A programok biztosítják a csoportokon belüli összetartozást és a hatékony együttműködést, valamint hogy az általános iskolás korú fiataloknak, élményszerű szabadidős foglalkozást biztosítsanak a honvédelemmel kapcsolatos követelmények, körülmények és feladatok megismertetésével.

A Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóalj zászlóalj parancsnoka elmondta, hogy nemcsak az általuk szervezett táborra, de országosan is olyan magas volt a jelentkezési arány, hogy közel húsz perc alatt elfogytak a helyek. Az ötnapos táboron huszonkilenc fiatal vett részt.

– Büszkén jelenthetem, hogy mind a huszonkilenc fiatal be is fejezte a tábort. Abban a reményben küldik ide a szülők gyermekeiket, hogy itt majd napi rendszerességgel és katonásan fognak tevékenykedni, ami igaz is. Éppen ez a célja a tábornak, hogy egyfajta viszonyultságot kialakítson a Magyar Honvédség szellemiségéhez a fiatalokban – emelte ki Lipták József alezredes

Az alezredes kiemelte, hogy a honvédelmi tábor elsődleges célja az, hogy az odalátogató fiatalok jól érezzék magukat és élményekkel térjenek haza. A gyerekek részt vehettek különböző, a honvédelemhez kapcsolódó sorversenyeken, együttesen oldottak meg feladatokat. Emellett kipróbálhatták magukat a lövészetben, az önvédelemben, valamint túráztak a közeli erdőkben.

Lipták József kiemelte, hogy a táboroztató állománynak a gyerekekkel való foglalkozás nagy felelősség, a tapasztalat mégis minden tekintetben pozitív. Elmondta azt is, hogy vannak olyan fiatalok, akik már úgy mennek oda, hogy hallottak a Magyar Honvédségről és ott képzelik el jövőjüket.

A tábor következő turnusa júliusban, az utolsó pedig augusztusban kerül lebonyolításra.

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL