A Gál Ferenc Egyetem békési technikuma is csatlakozott a honvéd kadét programhoz

2022. január 14. 15:55 | Vincze Attila

Együttműködési megállapodást írt alá a békési Gál Ferenc Egyetem, Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium a Magyar Honvédséggel pénteken. A szerződés értelmében a 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred nyújt támogatást az intézmény számára az általános honvédelmi ismeretek átadásában.

A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai campusán tartott ünnepélyes eseményen elsőként a honvédelmi államtitkár köszöntötte a megjelenteket. Szabó István a honvéd kadét program eredményeiről szólva kiemelte, hogy 2017-ben 55 intézmény vett részt a programban, a mostani megállapodás után pedig immár a 100. partneriskolát köszönthetik. Beszédében rámutatott, hogy kadétok száma a kezdeti 1600-ról 4600-ra emelkedett az elmúlt években, az országban pedig 77 település van, ahol olyan oktatási intézmény működik, amely részese a programnak. 

– A honvéd kadét program megalkotásánál arra törekedtünk, hogy minél közelebb tudjuk vinni a társadalomhoz a honvédelem ügyét. Azokat a generációkat szeretnénk megszólítani, akik ma az iskolapadokban ülnek, tehát a fiatal korosztályt – hangsúlyozta az államtitkár.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye – mint a Gál Ferenc Egyetem fenntartója – képviseletében Kiss-Rigó László megyéspüspök arról beszélt, hogy a keresztény egyház számára is fontosak azok az értékek, melyek a honvédséget jellemzik, ezért büszkén támogatják a hazafiasságra való nevelést.

– Számunkra megtisztelő és büszkék is vagyunk rá, hogy segíthetünk ebben a programban, amely mind a honvédség, mind az egyház, valamint az egész társadalom számára fontos értékekről szól, ilyen a hazaszeretet, az önfegyelem, a fegyelmezettség és az alkalmazkodóképesség – mondta. 

 

Fotó: Kugyelka Attila / behir.hu

 

Kozma Gábor, a Gál Ferenc Egyetem rektora örömét fejezte ki, hogy a békési technikum is bekerülhetett a Magyar Honvédség programjába. Mint mondta, az intézmény számos tanára és diákja rendelkezik olyan kézségekkel, amelyek megalapozták a programhoz való csatlakozást, példaként említette az iskola rendészeti képzését.

– Ez egy háromlépcsős nevelési, képzési program, melyben most az első szintre léphettünk fel. Ha ezen jól teljesítünk, vagyis eredményesen tanulnak a diákjaink és jól tanítanak a tanárok, akkor jöhet a második lépcső, aztán a harmadik, amely a legösszetettebb, legkomolyabb része ennek a programnak, ez a honvédelmi középiskola irányába mutat  – magyarázta a rektor.  

Mérföldkőként értékelte a 100. honvéd kadét megállapodást a Békés megyei kormánymegbízott. Takács Árpád beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a megyében ez a harmadik ilyen jellegű együttműködés, de kitért rá, hogy a péntekit a jövőben további megállapodások is követik majd. Kiemelte, hogy a határvédelemnek, a katonai szolgálatnak évszázados hagyományai vannak a térségben, így különösen fontos, hogy minél több fiatal csatlakozzon a honvéd kadét programhoz. 

– Az utóbbi időben újra felkerültünk arra a térképre, amely a honvédség és az ország egésze szempontjából is fontos. Az alapoknál kell kezdeni, ez a honvéd kadét program. Erre szeretnénk majd építeni a katonai középiskolát is, hiszen a fiatalok hazafias nevelése, támogatása, a haza védelme elsődleges fontosságú számunkra – húzta alá.

Az esemény zárásaként a Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója, Moldován-Garas Helga és Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka írta alá a honvéd kadét programban való részvételről szóló megállapodást.

További programok »

Itthon

Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.
2024. október 12. 19:30
FEL