Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

2024. október 7. 19:42 | Kintner Nikolett

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.

Hétfőn este kezdetét vette a Holokauszt 80 néven megrendezett előadássorozat a Békés Megyei Könyvtárban. A rendhagyó történelemórát további két hétfőn látogathatják az érdeklődők. Az eseméyt Juhász Zoltán, a csabai bibliotéka igazgatója nyitotta meg.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Az első alkalom témája a kereszténység és a zsidóság szembenállását taglalta, ami a történelmi anyagok alapján egészen Jézusig vezethető vissza. A kurzust Komáromi István történelemtanár vezette, így lesz ez az elkövetkező két héten is.

Az értekezések végig veszik Európa több országát, ahol a zsidóság megfordult az évszázadok során, és annak folyamatát, ahogyan sorra elűzettek ezekből a térségekből. Taglalja továbbá a kereszténység társadalmi hatását a zsidóság életére is. Szóba kerülnek olyan országok, mint Spanyolország, Franciaország, a Német-római Birodalom, vagy Lengyelország.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Ahogyan az előadáson elhangzott, a téma súlyossága az, ami felhívja annak fontosságára a figyelmet, és ami figyelmezteti az embereket arra, hogy a múltat szem előtt tartva kell formálni a jövőt.

A rendezvénysorozat október 14-én és 21-én folytatódik

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL