Hiteles és emberséges önvédelem

2016. szeptember 22. 15:47 | Zsíros András

Az emberségből fakadó önvédelem fontosságát hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a népszavazással kapcsolatban tartott lakossági fórumon, Újkígyóson. Szerinte a Közel-Keleten kialakult helyzetért a nyugati világ, így voltaképpen Magyarország is felelős, de ott kell segítséget nyújtani, ahol a baj van.

Több településről is érkeztek érdeklődők Újkígyósra az október 2-i népszavazásról tartott lakossági fórumra. A település önkormányzata január 27-én hozott közgyűlési határozatában utasította el a bevándorlók kötelező betelepítését. Szebellédi Zoltán polgármester fontosnak tartotta, hogy a kormányt megerősítsék ebben az álláspontjában. Szerinte ugyanis bár a város eddig közvetlenül nem volt érintett, de ez a fajta – ahogy fogalmazott – „fenyegetettség” számukra is kézzel fogható, hiszen közel vannak a határhoz.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő is úgy gondolja, hogy a román határ felől erősödő migrációs nyomás valós veszélyt jelent Békés megye számára. Szerinte ez a térség lenne az első állomás, ha a betelepítési kvóta valóban életbe lép.

Harrach Péter szerint a nyugati kultúra országai sokat ártottak a harmadik világ országainak azzal, hogy segítettek leépíteni saját rendszereiket, mint mondta, ezzel ugyanis olyan kaotikus állapot alakult ki, ami hozzájárult a migrációhoz. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője úgy fogalmazott, ezt kell jóvá tenni a nyugati kultúra országainak. „Európának és az Uniónak is nagy feladatai vannak, hiszen – mondjuk meg őszintén, hogy – a felelősség ma egy ilyen globalizálódó világban nem lokalizálódik egy földrészre vagy egy országra. Felelősségünk mindenki iránt van, még akkor is, hogyha elsősorban a sajátjaink és utána mások iránt.” A politikus hozzátette, hiteles és emberséges önvédelemre van szükség, ami a saját határaink védelme mellett megpróbál úgy segíteni a bajba jutottakon, hogy élhető környezet megteremtésével a szülőföldjükön maradhassanak a hazájukból elvándorlók.

Ezek is érdekelhetik

FEL