Hétvégén rendezik a Békéscsabán 27. Nemzetközi Makettkiállítást és -versenyt

2021. szeptember 10. 14:25 | Hidvégi Dávid

Immáron 27. alkalommal rendezi meg a Körös Makett Klub a Nemzetközi Makettkiállítást és -versenyt. Az eseményt idén is Csabagyöngye Kulturális Központban tartják szeptember 11-12-én.

A szervezők nagy érdeklődésre számítanak, hiszen az előző évben több mint 300 makettel neveztek a versenyre. Csütörtökre már 190-en előnevezést adtak le a megmérettetésre. Tavaly az alkotások között voltak gyufaszálakból épített kastélyok, repülőgépek, tankok, valamint játék- és filmszereplők lekicsinyített másai is.

– Közel 15 makett klub szokott eljönni, köztük külföldiek is, hiszen Szerbiából, Romániából, Szlovákiából is vannak vendégeink. Ez már a 27. alkalom, és minden évben valami újjal, valami különlegeséggel készülünk. Idén három kiemelt kategóriánk lesz – mondta Bodó Imre a Körös Makett Klub vezetője.

Egy makett összerakása nem egyszerű feladat, nagyon aprólékos munka szükséges hozzá. Békéscsabán közel három évtizede fogták össze ennek a hobbinak a követőit. A csoport 1994-ben alakult még KIT Makett Klub néven, ekkor tartották meg az első kiállításukat.

– Nyolcéves voltam, amikor az első makettemet kaptam karácsonyi ajándékként. Akkoriban még NDK-s, meg csehszlovák makettek voltak, így azokat kezdtük el építeni. Az idő múlásával beleszerettem ebbe a hobbiba és fokozatosan, elég mélyen beleástam magam. Már lassacskán 30-35 éve, kisebb megszakításokkal űzöm ezt a hobbit – fogalmazott az egyik alapítő tag, Czegle Zsolt.

A versenyzők ezúttal 39 kategóriában mérhetik össze a tudásukat, de ezen kívül lesz börze, látványmakettezés, modellhajó-bemutató és airsoft fegyverbemutató is.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL