Herczeg Tamás: Később, de lesz döntés az egyszer használatos műanyagokról

2020. június 11. 17:31 | Varga Diána

Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel a 7.Tv Aktuális című műsorában Kugyelka-Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett az Országgyűlés munkájáról, illetve arról, hogyan indul újra az élet a koronavírus-járvány után.

 

– Az enyhítések következtében több területen fokozatosan újraindul az élet. Mit jelent ez a mindennapokban és mire számíthatunk a közeljövőben?

– Az elmúlt hetekben folyamatos jöttek a döntések a korlátozások enyhítéséről. Ma már sokkal több lehetőségük van az embereknek arra, hogy közterületeken legyenek, különböző intézményekbe menjenek és egymással találkozzanak. A gazdasági élet szereplői is levegőhöz jutottak és a járvány miatt leginkább térdre kényszerült ágazatokban – mint például a vendéglátásban, a turizmusban, a rendezvényszervezésben, a kulturális területen – is elindult a mozgás. A szakemberek szerint a járvány első hulláma lecsengőben van, Békés megyében például a beszélgetésünk idején nincs aktív koronavírusos beteg. Európában mindenütt ez a csökkenő tendencia jelentkezik, sorra nyitják meg a határaikat az országok egymás előtt. Úgy tűnik, sikerült megfognunk a járvány első hullámát. Hallani arról, hogy ősszel újraindulhat a járvány, de közben folynak a tudományos kutatások, tehát lehet, hogy addigra a védőoltás is meglesz.

 

– Június 16-án dönt a parlament arról, hogy a veszélyhelyzeti jogrend megszűnhet. Ez mit jelent?

– Ha 16-án úgy dönt a parlament, hogy megszünteti a veszélyhelyzeti státuszt, akkor a döntés június 20-ától lép érvénybe. Ez több területre lesz kihatással. Az önkormányzatok döntéshozatali mechanizmusát illetően újra teljes joggal ülésezhet majd a közgyűlés, tehát nem a polgármesternek kell eljárnia közgyűlési hatáskörben. Az operatív törzs munkája nem szűnik meg, a járvány elleni védekezés szempontjából fennmarad egy készenléti állapot.

 

– Hogyan változhatnak a korlátozások?

– A korlátozó intézkedések további lazításában – a járványügyi helyzetet monitorozó szakemberek véleményére alapozva – a kormányzat a döntéseivel rugalmasan alkalmazkodik a mindenkori helyzethez. Nem mondhatjuk azt, hogy teljesen megszűnik minden korlátozás. Sokan érdeklődnek arról, hogy mikor lehetnek újból nagyobb koncertek, fesztiválok. Jelen tudomásunk szerint augusztus közepéig még biztosan nem lehetnek olyan nagyrendezvények, ahol több ezer ember gyűlik össze. Szeptemberben a tervek szerint a normál tanrend szerint indul majd újra az oktatás.

 

– Ön szerint minek köszönhető az, hogy Békés megyében volt a legkevesebb beteg? Földrajzi helyzet vagy más függvénye lehet?

–  Úgy gondolom, hogy ez több mindennek köszönhető, például a földrajzi fekvésünknek. Békés megye nem nagy forgalmú közutak mellett fekszik; az M1-es, az M5-ös, az M7-es út mentén fekvő települések vagy a főváros a maga közel 2 millió lakosával potenciális gócpont lehet. Békés megye nem ilyen helyzetben van. Az M44-es út ugyan épül, de ebből a szempontból mi jobb helyzetben vagyunk. A megye településszerkezete is más, mint a zsúfoltabban, nagyobb lélekszám által lakott megyéké. Egész biztos vagyok abban, hogy az a védekezőmunka, amit a kormányhivatal vezényelt és a szociális munkásoktól a rendőrökig mindenki jó munkát végzett, az ő tevékenységüknek is köszönhető az, hogy nálunk folyamatosan alacsony volt az aktív betegek száma. Koronavírus okozta halálozás nem történt. A Békés megyei polgárok komolyan vették azokat az intézkedéseket, amelyeket szükséges volt betartani ahhoz, hogy itt ne terjedjen a betegség olyan mértékben, amely jóval nagyobb kockázatot rejtett volna.

 

– Hogyan alakult a foglalkoztatás az utóbbi hetekben?

– A munkanélküliség az utóbbi hetekben csökkenő tendenciát mutat, napról napra többen vannak azok, akik elhelyezkednek, új munkahelyet találnak, visszatérhetnek az eredeti munkahelyükre vagy átképzéssel más területen próbálnak elhelyezkedni. Ettől függetlenül a korábbiakhoz képest megugrott a munkanélküliségi ráta, ami országos szinten több mint hat százalék. Azok a szolgáltatók – például a kereskedelemben, vendéglátásban –, akik a járvány miatt kénytelenek voltak elbocsátani a munkatársaikat, lassan visszahívják a dolgozóikat. Fontos, hogy akik elveszítették az állásukat, munkát találjanak: vagy a piacon, vagy valamilyen állami közfoglalkoztatási programban. A kormány többek között ezért is különít el a jövő évi költségvetésben egy nagy összeget arra, hogy a gazdaságvédelmi akciótervben foglaltak alapján a munkanélküliséget a válság előtti szintre tudja visszahúzni.

 

– Folyik az Országgyűlésben a jövő évi költségvetés vitája. Eszerint mire készülhetünk 2021-ben?

– A kormányzati előrejelzések alapján négy százalék feletti gazdasági növekedésre számíthatunk. Pár napja beszélgettünk Varga Mihály pénzügyminiszterrel arról, hogy várhatóan csökken a GDP a koronavírus-járvány miatt, így idén 0 és 3 százalék közötti visszaesésre lehet számítani. A jövő évi prognosztizált növekedés azt jelenti, hogy a gazdaság nagyságrendileg a járvány előtti szinten lehet majd. Két nagy csomagot állít össze a kormányzat: ez a gazdaságvédelmi akciótervben szereplő tételek összessége, mintegy 3000 milliárd forint körüli összeg és nagyságrendileg ugyanennyi lesz majd a járvány elleni védekezésre, illetve az egészségügyi kiadásokra fordítható összeg. Sok más mellett talán ezek a költségvetés legfontosabb tényezői.

 

– Tervezi-e, hogy hozzászól a költségvetés vitájához? És ha igen, akkor milyen témában?

– Tervezem, hogy hozzászólok, sőt, módosító javaslataim is vannak, amelyek részben egészségügyi, szociális jellegű kérdéseket tartalmaznak majd. Részben azt a keretet szeretném majd igénybe venni, használni, amely a költségvetési rovatban egy bruttó összegként szerepel majd. Hogy mi itt, Békéscsabán, Közép-Békésben mekkora forrásban részesülhetünk, azon már elkezdtünk dolgozni. Ez pedig sok mindent érint, például a kerékpárút-hálózat és az úthálózat fejlesztését. A közép-békési térséget érinti a Körösök környezetének remélhető rendezése; a Modern Városok Programban van olyan fejlesztés, amely reményeink szerint az eredeti fejlesztési kereteket is túllépi, ilyen például a repülőtér-fejlesztés. A költségvetés tárgyalása folyamatban van, ahol én magam is jelentkezem néhány módsító indítvánnyal. A jövő évi büdzsé felosztásával kapcsolatos egyeztetéseket is elkezdtük kormányzati szereplőkkel.

 

– A járvány miatt voltak elvonások az önkormányzatoktól. A jövő évi költségvetésben szerepel valamilyen kompenzáció?

– A koronavírus-járvány miatt nagyon komoly összegeket kell fordítani az egészségügyi jellegű kiadásokra, ezekre pedig a forrást valahonnan elő kell teremteni. Azonban összességében az állapítható meg – a költségvetés elfogadása után ezt konkrét számokkal is alá lehet támasztani –, hogy az önkormányzatok számára jelentősebb forrás áll majd rendelkezésre, mint 2020-ban. Legtöbben a gépjárműadó elvonását róják fel a kormánynak. Kicsit utánajártam: van olyan önkormányzat, amelynél az összbevétel 0,7 százaléka származik ebből, de van olyan is, ahol a 10 százalékát. Azokon a településeken, ahol nagy szállítócégek vannak bejelentve, nagyon jelentős lehet ez az összeg, másutt alacsony. Egy igazságosabb elosztást tesz lehetővé, sok olyan területtel, amelyeket a kormányzat kiemelten támogat majd. Több pénzt kapnak majd az önkormányzatok például a gyermekvédelemre, gyermekétkeztetésre, közoktatásra, a kulturális ágazatra.

 

– Két hete beszélgettünk a klímavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításról, amelyet a parlament már elfogadott. Milyen elemeket érintettek változások?

– Fontos például az avarégetés tilalmának kérdése. Eddig önkormányzati jogkör volt arról dönteni, hogy egy település tiltja vagy sem jellemzően az őszi avarégetést. Erre nézve központi korlátozás lép életbe. Magyarországon nagyon sokan halnak meg légzőszervi betegségekben, reméljük, ez az arány csökkenhet. Most, amikor megoldott a zöldhulladék elszállítása, adott az alternatíva. A klímavédelmi akciótervnek sok eleme van, amiről szintén döntés született. Tudjuk, hogy a karbonsemleges energia irányába mozdult el egész Európa, Magyarország is. Részben filozófiai vagy elvi kérdés, hogy atomerőmű nélkül megoldható-e vagy sem, hogy a fosszilis energiából lényegesen kevesebbet használjon egy ország. A magyar kormány úgy döntött, hogy fejleszteni szükséges a paksi atomerőművet a biztonságos energiaellátás érdekében. Lesznek olyan egyszer használatos műanyagok, amelyeknek a gyártását és a forgalmazását jövő nyártól jogszabály tiltja majd. Ezen kívül a veszélyeshulladék-lerakók felszámolásától a természetes vizek védelméig sok olyan intézkedés van, amely szerepel a klímavédelmi akciótervben.

 

– Az egyszer használatos műanyagokról a szavazást elhalasztották, jövőre mégis életbe léphet a tiltás. Ez hogyan lehetséges?

– Ez úgy lehetséges, hogy a jogalkotási tervben ebben az esztendőben szerepel annak a törvénymódosításnak a tárgyalása, amit a múlt héten a parlament levett a napirendjéről. Attól függetlenül az őszi ülésszakban az Országgyűlés napirendre veszi ezt a kérdést és meghozza a szükséges jogszabályokat. Tehát nem lekerült a napirendi pontjai közül a parlamentnek ez a döntést, hanem elhalasztódott.

 

– Melyek lehetnek a következő napok legfontosabb feladatai, legjelentősebb döntései?

– A járvány kapcsán láthatjuk, hogy folyamatosan enyhül a szigor. Fontos, hogy már a bentlakásos szociális intézményekben élők is látogathatók az egészségügyi előírások betartásával. Elindulhatnak a tábori, közösségi, családi, egyházi eseményeket lehet tartani. A vásárlási időkorlát továbbra is fennmarad. Emellett folyamatosan figyelik a szakemberek a járvány helyzetét.

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL