Herczeg Tamás: Hétfőtől lehet pályázni a kistelepülési boltok fejlesztésére

2021. április 18. 10:42 | behir.hu

Hétfőtől lehet pályázni arra a 48 milliárd forintra, amellyel a kormány támogatja kistelepülési boltok létestését, fejlesztését a Magyar falu programban. A keretre azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek olyan településen működtetnek, illetve létesítenének üzletet, ahol a lélekszám nem haladja meg a kétezret – tájékoztatott Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Egy-egy üzlet esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a 70 millió forintot, illetve egy több üzletet működtető vállalkozás akár 1,8 millió eurónak megfelelő összeget is elnyerhet.

Magyarországon 2379, kétezernél alacsonyabb lélekszámú település található; közülük 300-ban egyáltalán nem működik üzlet, és a többi is a megmaradásért küzd, hiszen nehezen veszi fel a versenyt a multikkal.

Herczeg Tamás kiemelte, hogy Békés megye településeinek mintegy fele 2000 lélekszámúnál kisebb település, amelyek közül négy, Csabaszabadi, Gerendás, Kétsoprony és Telekgerendás az 1. számú választókerületben található. Így ezekben a falvakban, községekben jogosultak lehetnek a bolt tulajdonosok, vagy leendő bolt tulajdonosok a pályázati forrás elnyerésére.

– Ebben a helyzetben egyaránt lehet támogatást elnyerni boltok létesítésére és fejlesztésére. Ingatlanvásárlása maximum 5 millió forint, illetve 50 százalékos támogatás adható. Boltok korszerűsítésére legfeljebb 50 millió forint, illetve 80 százalékos mértékű támogatást, eszközbeszerzésre pedig maximum 12 millió forint, illetve 75 százalékos mértékű támogatást lehet kapni. Ugyanakkor bértámogatásként a munkáltatói járulékkal megegyező összeg adható öt évre – közölte az országgyűlési képviselő.

Pályázati feltétel, hogy az igénylőnek öt évre vállalnia kell az üzemeltetés fenntartását, illetve ösztönözni kívánják az alapvető cikkek árusításán túl egyéb szolgáltatások működtetését is, például vény nélküli gyógyszerek forgalmazását, a postai szolgáltatást, továbbá mezőgazdasági termékek, például takarmány értékesítését.

A támogatási összeg akár ezer üzlet fejlesztésére, létesítésére is elegendő lehet. Az előzetes igényfelmérés során több mint ezer településről, több mint 1100 üzemeltető jelezte érdeklődését. A pályázatokat június 11-ig lehet eljuttatni a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül, a nir.bgazrt.hu webcímen elérhető honlapon.

További programok »

FEL