Hazánk legnépszerűbb nemzetközi filmfesztiválja Békéscsabára is ellátogat

2025. január 17. 10:13 | Fajó Attila

A tizenegyedik alkalommal megszervezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, január 25. és február 2. között, Budapest mellett 11 vidéki nagyvárosban is rész vehet a moziszerető közönség. A békéscsabai állomásnak a Center Mozi ad majd otthont.

Budapest mellett Békéscsaba, Deberecen, Eger, Győr, Jászberény, Kecskemét, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém is a fesztivált szervező városok sorába áll, hogy az utbbi évek legfrisebb, sokszorosan díjnyertes, vagy épp Oscar-díj várományos filmjeit levetíthesse az érdeklődőknek, mégpedig bevezető áron.

Békés vármegye székhelye első alkalommal került a fesztivál helyszínei közé. A programsorozat mottója "Benned is rejlik egy film" Cserhalmi Györgytől szármaik, ami arra utal, hogy minden ember a saját életének a hőse, illetve hétköznapi történetek inspirálják a dokumentum filmeseket is. Országszerte 60 filmet mutatnak be, összesen 200 alkalommal.  

Szabó Ila közönségszervező, a helyet biztosító Bácsfalvi Szilvia, a Center Mozi vezetőjével közösen szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a csabai vetítéseknél helyi civil nagyköveteket is választottak a filmekhez, akik szakértő szemmel és hozzászólásokkal segítik majd értelmezni a megtekintés után a látottakat. Így helyben Baji Lajos, Majláth Attila, dr. Szenográdi Péter, Szarvas János, Toszeczky Renáta, Bertalan Erika, dr. Duray Balázs, dr. Hajdú Antal lesznek a nézők segtségére.

A sajtótájékoztatón köszöntőt mondott Varga Tamás alpolgármester, aki kiemelte: fontos alkotások kerülnek terítékre a fesztivál ideje alatt, amelyek a húsbavágó kérdéseket, fajsúlyos társadalmi problémákat feszegetnek. 

Galéria

További programok »

FEL