A múlt héten megrendezett kétnapos Pályaválasztási Vásáron a civil szolgáltató központ civil falujában hat különálló egyesület mutatkozott be a diákoknak. Az egyik ilyen a 2000-ben alapított Mi Értünk Egyesület, amely a szenvedélybetegségek megelőzésével és kezelésével foglalkozik.
– Szolgáltatásainkat ingyenesen és név nélkül lehet igénybe venni. Több olyan programelemünk van, amelybe egyénileg, vagy csoportosan, sőt akár családilag is be lehet kapcsolódni. Online pedig felkészült szakemberekkel biztosítunk tanácsadást. Nagy örömünkre szolgált, hogy a vásáron nagy számban értünk el fiatalokat és meg tudtuk ismertetni velük a munkánk mibenlétét a kitelepülés során – mondta el az egyesület elnöke, Mező Andrea, hozzátéve, hogy szervezetük két fő állomáshelyen, Békéscsabán és Orosházán várja a segítséget kérőket.

Fotó: Fajó Attila/behir.hu
Herczegné Számel Annamária irodavezető a civil szolgáltató központ képviseletében elmondta: a pályaválasztási vásáron nem csak saját és társszervezeteik munkáját mutathatták be, de álláslehetőégeket, elhelyezkedési alternatívákat is a fiatalok figyelmébe ajánlhattak.
– A megyei civil szféra rendkívül színes, és az iskolai közösségi szolgálat során megismerhető. Ez a terület mindig fog tudni olyan lehetőséget biztosítani, amiben a pályaválasztás, továbbtanulás előtt álló fiatalok megtalálhatják majd a maguk számítását, megismerhetik saját kompetenciájukat – tette hozzá az irodavezető.
A Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az év hátralévő részében civil szervezeteknek szóló előadásokkal készül, illetve a Békés Megyei civil stratégia kialakításán dolgozik majd, amit a felelős minisztériumhoz továbbít majd.