Hatodik alkalommal rendeznek Pontváró bulit

2023. július 14. 17:27 | behir.hu

Idén már hatodik alkalommal rendezik meg a Pontváró bulit Békéscsabán. A program célja, hogy a felsőoktatásba jelentkezők együtt várhassák a felvételi ponthatárok kihirdetését.

Az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért már hónapok óta készül a Pontváró bulira. A rendezvény szervezéséért az egyesület projektcsapata felelős, fő céljuk pedig az, hogy a csabai fiatalok felszabadultan várják felvételi eredményüket.

– A projektcsapatunk 5 főből áll, mindenkinek megvan a saját feladatköre, illetve van egy kommunikációs csapatunk is, amely az arculatért felelős – osztotta meg a részleteket a behir.hu-val Fábián Kata projektmenedzser.

A szervezők régi vágya volt, hogy bővítsék a Pontváró programkínálatát. Az idei rendezvény július 26-án délután négy órakor kezdődik, a koncertek és a ponthatárok kihirdetése  mellett karrierbörzével is várják az érdeklődőket. 

– A Csabagyöngye melletti parkolóba az állami-, civil- és versenyszférából is érkeznek partnerek, akik lehetőséget biztosítanak azoknak, akik esetleg nem nyernek felvételt az egyetemre, hogy elhelyezkedjenek náluk, csatlakozzanak  szervezeteikhez. Nyolc órakor következik a ponthatár hirdetés, amely után egy sztárfellépő veszi birtokba a színpadot – ismertette a programtervet Kardos Gréta, az egyesület alelnöke.

A programban több feltörekvő békéscsabai előadónak biztosítanak fellépési lehetőséget. Este tíz órától lemezlovasok szórakoztatják majd a fiatalokat.

Osgyán Ágnes

További programok »

FEL