Hat díjat adtak át az iparkamara békéscsabai küldöttgyűlésén

2024. május 13. 16:13 | Csiffáry Zsuzsanna

Idén is a küldöttgyűlésen adták át a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége által alapított díjakat. A Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey-termében megtartott hétfői eseményen továbbá elfogadták a szervezet 2023-as tevékenységéről, gazdálkodásáról szóló beszámolót, de a jelenlévők áttekintették az idei költségvetés tervezetét is.

A külödöttgyűlés elismerések átadásával kezdődött. A „Dr. Gyalog Sándor emlékdíj kiváló kamarai munkáért 2023”-díj posztumusz kitüntetettje Cseh Béla István lett, 2023-ban Az Év Békés Vármegyei Ipari Vállalkozása elismerést a Metal Grinding Kft., Az Év Békés Megyei Kézműves Vállalkozója díjat Gécs Norbert György egyéni vállalkozó kapta, Az Év Békés Vármegyei Kereskedője, Szolgáltatója díj idei kitüntetettje pedig a Hotel Gyula Kft. A Dr. Gyalog Sándor Emlékdíj Kiváló Kamarai Munkáért díjat Lindenberger Lajos, az Év Békés Vármegyei Kamarai Vállalkozója elismerést pedig Takács Sándor, a Carlo Quality Biztonságtechnikai Kft. ügyvezető igazgatója vehette át. 

Ezt követően napirendre került a kamara 2023-as tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló éves beszámolót, de a jelenlévők az idei programtervet és költségvetési tervezetet is megvitatták, majd elfogadták. A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kamara eredményes működése mindig attól függ, hogy milyen a gazdaság állapota és milyenek az eredményei.

– Értekeltük a régió gazdasági helyzetét, a kiadványban pedig a 2023-as és részben a 2022-es teljesítmények alapján megállapítottuk a legjelentősebb száz vállalkozó sorrendjét Békés vármegyében – hangsúlyozta Orosz Tivadar.

 

 

Kép: Behir.hu

 

 

Az idei díjazottak

 
Dr. Gyalog Sándor Emlékdíj Kamarai Munkáért 2023”-díj posztumusz kitüntetettje, Cseh Béla István (1953-2024)

Cseh István a kézműves, majd 1995-től a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara aktív önkéntes tagja volt. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara delegáltjaként részt vett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási és Szakképzési Kollégiumának munkájában. 2016-ban a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnökévé választották. Fodrász szakmában országos mestervizsga bizottság elnöki kinevezéssel rendelkezett.

A szakmai pályafutása is nagyon színes volt: először Békéscsabán mérettette meg magát a '70-es évek végén, innen egyenes út vezetett a régiós, majd az országos versenyre. Nem sokkal később, 1986-tól a Magyar Fodrász válogatott keret tagja, majd 1997-től tíz éven keresztül magyar bajnok volt. 2004-ben Amerika kupát, nyert, majd Uruguayban első helyezettként végzett, 2008-ban Szentpéterváron a Mesterek Tornán második, 2009-ben Párizsban, az Európa Bajnokságon első, 2010-ben Párizsban, a világbajnokságon harmadik helyezett lett. A versenyzést befejezve mentorként ért el hatalmas eredményeket, egyebek mellett 2012-ben a milánói junior világbajnokságon 12. helyezést ért a diákja. 2009-ben elnyerte a 2008. év Békés Megyei Kézművese címet, 2022-ben elnyerte az Ezüstkoszorús fodrászmester címet.

Kezdetektől fogva szívén viselte a teljes kézműves szakma minden vállalkozójának sorsát, problémáit. Nevéhez fűződik a Kézműves Családi Nap létrehozása és ő volt az ötletgazdája számos szakmai rendezvénynek. Személyesen is figyelemmel kísérte a fodrász szakma legújabb hazai és nemzetközi trendjeit, szakmai tanulmányutak megálmodója és aktív résztvevője volt. Az ő ösztönzésére számos Békés megyei vállalkozó mérettette meg magát a Magyar Kézműves Remek Pályázaton és ért el elsöprő sikereket.

Az 1953-ban született és 2023-ban elhunyt fodrászmesternek megítélt Dr. Gyalog Sándor emlékdíjat özvegye, Kunos Zsuzsanna vette át.

 

Az Év Békés Vármegyei ipari válalkozása 2023: Metal Grinding Kft.

Az orosházi Metál Grinding Kft. ügyvezetője, Gajda István Péter 1953-ban született Orosházán. 1971-ben esztergályos ipari tanulóként végezett az Orosházi Öblösüveggyárban, majd 1975-ben befejezte Szegeden a Gépkarbantartó-Javító Technikumot. 1980-ban tett mestervizsgát.

1975-től 1985-ig az Orosházi Öblösüveggyár I. hutájának géptechnikusaként dolgozott. 1985-től az I-II. huta karbantartó vezetőjeként tevékenykedett, az üveggyártó gépek külföldi és belföldi alkatrészeinek szakmai beszerzésével, valamint a svéd gépek alkatrészeinek hazai gyártástechnológiájával foglalkozott, majd 1988-ban kinevezték a IV-es huta üzemvezetőjévé. 1990-ben a Guardian Hunguard kikérte az induló gyárába műszakvezetőnek.

Üvegről fémre 1997-ben váltott végleg, amikor is gépi forgácsoló egyéni vállalkozásba kezdett. A lépés nem volt váratlan: tíz évig az üveggyári munkája mellett, másodállásban gépi forgácsolással foglalkozott. Az egyéni vállalkozás először 1,- később 5-7 alkalmazottat foglalkoztatott és közben folyamatosan fejlődött. Mivel kevés volt a szakképzett munkaerő, elkezdték kinevelni a saját dolgozóikat, ami az ipari tanulók gyakorlati képzését és elméleti tudásának kiegészítését jelentette. Ezt a mai napig folytatják és a sikerek igazolják a befektetett energiát: a jelenlegi tanulóik közül az egyik az Országos Szakma Ifjú Mestere vetélkedőjén első helyezést ért el. Egy másik diákjuk, Joó Gergő gépi és CNC forgácsoló pedig a szintén országos Szakma Sztár Fesztiválon végzett az első helyen.

Az évek folyamán a cég is változott: 2021-ben egyéni vállalkozásból kft-vé alakult, kinőtték a családi ház udvarán lévő üzemet. Most egy sokkal nagyobb és komfortosabb telephelyet bérelnek. Gépparkjuk fejlesztésében négy sikeres pályázat segített, és sok a sajáterős beruházásuk is. Következetes fejlesztési politikájuk és a jövőbe vetett hitük predesztinálta a vállalkozást arra, hogy az előre menekülést válassza a gazdasági tevékenységében. Munkáikban egyedi, nagyon magas hozzáadott értéket képviselő tevékenységet képviselnek, különleges igényeket elégítenek ki, ezért a piacuk is igen speciális, szűk réteget érintenek. Céljuk, hogy a gépparkjuk folyamatos korszerűsítésével a kor technológiai igényeinek megfeleljenek. Szeretnék a magas szakmai tudású munkatársaikat megőrizni, anyagilag megbecsülni és folyamatos továbbképzésben részesíteni, hogy a cég töretlenül fejlődhessen.

Az év Békés Vármegyei Ipari Vállalkozása 2023-díjat Gajda István Péter, a cég ügyvezetője vette át.

 

Az év Békés Megyei kézműves vállalkozója 2023: Gécs Norbert György egyéni vállalkozó

Gécs Norbert György karosszérialakatos, klímaszerelő és hegesztő mester 1987-ben szerzett képesítést karosszérialakatos szakmában, majd később mestervizsgát is tett. 1998-ban diplomázott pedagógus nevelőtanárként. Mindig figyelemmel kísérte a technika fejlődését, éppen ezért rendszeresen képzéseken, szakmai kiállításokon, konferenciákon vesz részt a mai napig. Egyéni vállalkozóként dolgozik 1999 óta, ezzel egyidejűleg megkezdte a karosszérialakatos tanulók képzését. Nem sokkal később, amikor bővítette a vállalkozást, hegesztő, járműfényező és klímaszerelő szakmában is elkezdte képezni a tanulókat.  

A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál rendszeresen vizsgáztat különböző szakmákban, vizsgabizottsági tagként és vizsgafelügyelőként. A karosszérialakatos mestervizsga bizottsági elnöke. A Békéscsabai Ipartestületnél alelnök tisztséget tölt be. Munkáját nagy lelkesedéssel végzi. 36 éves szakmai tapasztalatát a gépjárműjavításban dolgozó kollégák is elismerik, hiszen időt, fáradtságot nem kímélve igyekszik maximálisan teljesíteni. Kollégáikkal, ügyfeleivel jó kapcsolatot ápol. Vállalkozását folyamatosan fejlesztve, szinte teljeskörűen eleget tud tenni a megrendelők igényeinek.

 

Az év Békés Vármegyei kereskedője, szolgáltatója 2023” díj kitüntetettje: Hotel Gyula Kft.

A cég tulajdonában lévő Wellness Hotel Gyula 2023-ban 1,5 milliárd forint bevételt és 335 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Az eredményekhez a szálloda hatékony vezetése és az alkalmazottak odaadó munkája mellett, a több éve kidolgozott fejlesztési koncepció megvalósítása is hozzájárult.

A jelentősebb fejlesztéseket - a Covid-járvány okozta kényszerű üzemszünetet kihasználva - a szállodai szobák teljeskörű felújításával kezdték. Hogy ellensúlyozzák az energiaköltségek növekedését, korszerűsítették az épületgépészeti rendszert, valamint saját napelem-parkot építtetek ki. Versenyképességük fokozása érdekében június végére befejezik a szálloda kültéri szolgáltatásait bővítő beruházásukat. Kültéri úszómedencét, gyermek élménymedencét, gyermek játszóteret, bárépületet terasszal, pihenőkertet valamint zárt gépkocsi parkolót építenek 1 milliárd forint értékben. A beruházás finanszírozását a különböző Széchenyi Kártya program kedvező kamatozású hitelei igénybevételével tudták megoldani. A hitelkérelmek elkészítésében és bonyolításában nagy segítségükre voltak a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai.

A szálloda tevékenysége jól illeszkedik Gyula város turisztikai koncepciójának megvalósításában, a szálloda vezetője közreműködik a koncepció kialakításában. A város egyik legnagyobb adófizetőjeként is támogatják város fejlődését, ami a szállodák létérdeke is.

 

Gyalog Sándor emlékdíj kiváló kamarai munkáért 2023-díj: Lindenberger Lajos

A már visszavonult cukrászmester, Lindenberger Lajos 1953-ban született Gyulán és a fürdővárosban is dolgozott.

Lindenberger Lajos 1972-ben érettségizett a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban, 1972-től 74-ig a Békés Megyei Vendéglátóipari Vállalatnál volt cukrász tanuló. A szakmunkásképző iskolát Szegeden végezte.

A szakmát még gyerekkorában szerette meg: nagyapja mézeskalács- készítőként dolgozott, édesapja és nagybátyja pedig cukrászként. Lindenberger Lajos a cukrásziskola elvégzése után a családi vállalkozásba állt be 1982-ig, amikor is önálló ipart váltott. 1980-ban mestervizsgázott, 1981 óta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének megyei elnöke és az elnökségben képviselője. 1995-től 1998-ig a Békés Megyei Kézműves Kamara alelnöke volt, utána elnökségi tagja.

2000-től 2005-ig a gyulai Göndöcs Benedek Szakiskolában oktatta is a cukrászatot. Két volt tanítványa világbajnoki és olimpiai aranyérmet szerzett.

Lindenberger Lajos jelenleg a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja, a kamara megbízásából szakmai gyakorlati szintvizsgákon, valamint mestervizsgán vizsgáztatóként vesz részt.

 

Az év Békés Vármegyei kamarai vállalkozója 2023 díj kitüntetettje: Takács Sándor, a Carlo Quality Biztonságtechnikai Kft. ügyvezető igazgatója

Takács Sándor 1991-ben, Békéscsabán, a Trefort Ágoston Szakképző Iskolában végzett elektronikai műszerészként, majd 1993-ban technikusi oklevelet szerzett.1996-ban a Békéscsabai Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központnál, két évvel később Trefort Ágoston Szakképző Iskolában mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelőként végzett, majd 2007-ben biztonságtechnikai mérnök lett. 2008-ban több képzésen is részt vett: a Debreceni Egyetem- Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumában Műszaki Kar építési műszaki ellenőr I. építmény- és épületvillamosság szakterületen tanult, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi szakvizsga- beépített tűzjelző berendezések tervezése, és a kivitelezésért felelős műszaki vezetés, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzvédelmi szakvizsga-beépített tűzoltó berendezések tervezése, és a kivitelezésért felelős műszaki vezetés területen végzett tanulmányokat. 1998-ban a Személy, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Békés Megyei Területi Szervezetének tagja, később megyei elnöke lett. 2006-tól az országos elnökség által biztonságtechnikai alelnöki teendőkkel megbízott országos küldötte, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai tagozatának, a Békés Megyei szakbizottságának a tagja, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja. Mint biztonságtechnikai szakember szakvéleményt készít különböző biztonságtechnikai és őrzés-védelmi témákban.

A biztonságtechnikai cégét, a CARLO QUALITY Kft-t 1994-ben egyéni vállalkozóként indította, majd bt-vé, később kft-vé alakította. A társaság Békés vármegye vezető biztonságtechnikai vállalkozása. Az elmúlt 3 évtized alatt minden esztendőt pozitív mérleggel zárt. A cég jelenleg 22 alkalmazottat foglalkoztat.

A CARLO QUALITY Kft látja el Békés és Csongrád-Csanád vármegyében az MBH Bank fiók és ATM hálózatának telepítési és karbantartási munkáit. Működteti a Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzátjelző rendszerét. Több száz cégtől érkezik állandó felkérés hozzájuk, mint a Henkel Magyarország Kft, Claas Hungária Kft, MET Csoport, LIDL, Egis Gyógyszergyár, Budapesti Módszertani Központ, Csaba Center, Békéscsabai és Gyulai Tankerület, BSZC Intézmény, Alföldvíz Zrt.

 

Galéria

 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL