Háromváros Kerékpáros Fesztivál: Célba értek a bringások

2023. május 27. 19:56 | Fajó Attila

Békéscsabai befutóval ért véget a bringás esemény, amelynek a Szent István téri végállomásán a körtúrát teljesítők emlékérmet vettek át.

A program kiemelt eseménye a ma, szombaton reggel 8.00 órakor kezdődő Békés – Gyula – Békéscsaba - Békés kerékpáros körtúra volt.
Ez a körtúra „személyesíti meg” a Háromváros Kerékpáros Fesztivál ideológiáját, hiszen a településeket összekötő kerékpárutakon, bringára pattanva, a három város vállalkozó kedvű lakossága közösen teljesítette a távot, a programhoz csatlakozókkal egyetemben.

Majd 50 kilométerről beszélünk, amely távot összeségében közel 80 fő teljesített.

Horváth Gyöngyi és brátnői

Az idei körtúra emlékérmének átvétele után a békéscsabai Horváth Gyöngyit kérdeztük a benyomásairól és arról, hogy miért válalkozott már második alkalommal arra, hogy végig tekeri a kijelölt távot. 

– Az utóbbi időben egyre több a jó minőségű kerékpárút, ezt pedig azok is élvezik, akik egyébként nem profi tekerők. Korosztálytól függetlenül, mindenkinek jó élményt ad a kerekezés, tényleg kerékpáros-barát város Békéscsaba! – fogalmazott Horváth Gyöngyi.

Galéria

További programok »

FEL