Háromezer palántát adományozott az önkormányzat a békéscsabai lakosságnak

2019. május 4. 15:32 | Szabó Rita

A tavasz beköszöntével ismét palántákat osztottak a Szent István téren. A városvezetés a kezdeményezést önkormányzati forrásból finanszírozza azért, hogy hozzájáruljanak a megyeszékhely virágosításához, szépítéséhez.

Szombat reggel egynyári palántákat vihettek haza azok, akik ellátogattak Békéscsaba főterére. Közel háromezer darab növényt osztottak ki az érdeklődők körében. Többek közt begóniát, záporvirágot, mézvirágot, bársonyvirágot és muskátlit.

Egy főre általában három tő palánta jutott, a nagy érdeklődésre való tekintettel közel egy óra alatt el is fogytak a virágok. A város polgármestere kiemelte: az akcióval az a céljuk, hogy szebbé tegyék a városi környezetet.

– Ezzel lehet színesíteni otthon a házakat, az udvarokat vagy a ház előtti közterületet. Ahogy kérdezgettem az ideérkezőket mind a kettőre lesz példa, van, aki a saját otthonát virágosítja majd, van, aki pedig a ház előtt a közterületet. Összességében azért fontos nekünk ez az akció, hogy az egész városi környezetet szebbé tegyük a virágokkal. Ehhez természetesen az önkormányzat is hozzájárul a palánták adományozásával -  fejtette ki Szarvas Péter.

 

További programok »

Itthon

Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a hét, szerdán újabb hidegfront érkezik

Az átlagosnál kissé hűvösebb lesz a jövő hét, szerdán újabb hidegfront érkezik erős széllel, ekkor délnyugaton előfordulhat eső és visszatérnek a hajnali fagyok. A május 1-jei hosszú hétvégén azonban már jellemzően gyengén felhős, napos, száraz idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel , eleinte élénk széllel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
06:19
FEL