Háromezer nézőt fogad az új épület

2016. május 19. 12:35 | behir.hu

A Modern Városok Program békéscsabai fejlesztéseinek egyik kiemelt elemét képezi a megyeszékhely jelenlegi sportinfrastruktúrájának javítása. Ennek megfelelően egy olyan sportcentrum épül majd a városban, amely amellett, hogy kiszolgálja a város sportegyesületeit, nemzetközi versenyek és válogatott mérkőzések otthona is lehet majd.

 

A csabai röplabdás lányok a Vasas legyőzésével harmadik bajnoki aranyérmüket nyerték ebben a szezonban. A klub idén már megmérette magát az egyik legrangosabb európai kupasorozatban, a CEV kupában, azonban az egyesület nem áll meg itt. Az egyesület célkitűzése, hogy a legerősebb mezőnyben a Bajnokok Ligájában is megvesse a lábát, ehhez pedig a megfelelő infrastrukturális feltételek is szükségesek. Az új, 3000 néző befogadására alkalmas sportcsarnokkal ezek a lehetőségek adottak lesznek.

– A klub gondolkozik abban, hogy a legmagasabb szinten, a Bajnokok Ligájában való pályára lépésen. Ehhez komoly feltételeknek kell megfelelni. Itt a Városi Sportcsarnok, bár az utóbbi időben fejlesztettük az elmúlt években, de számos dologban elavult és egy új sportkomplexum minden igényt ki fog elégíteni – mondta Baran Ádám, a Linamar Békéscsabai Röplabda SE elnöke.

A röplabdások mellett a kézilabda egyesület csapatai is rendszeresen használják a jelenlegi létesítményt. A tervek szerint ez a csarnok is kiemelt pontja lesz a Városi Sportcentrumnak, belső átalakítással több funkciót is betölt majd. Ez a létesítmény bemelegítő- és edzőcsarnokként, valamint multifunkcionális rendezvénytérként működik majd.

– A felnőtt csapatnak, az utánpótlás csapatoknak több lehetőségük lesz arra, hogy edzenek. A városi sportcsarnokban jelenleg az a probléma, hogy több csapat is használja, ráadásul több városi rendezvényt is itt tartanak. Ezek sokszor az edzésidő rovására mennek, ezért óriási lépés lesz, hogy egy olyan sportcsarnoka lesz Békéscsabának, ami kizárólag a verseny- és az utánpótlássportot fogja szolgálni – mondta Fülöp Csaba, a EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE gazdasági vezetője.

A sportcsarnok melletti terület már csak mérete miatt is alkalmas arra, hogy a komplexum itt. Bíró Csaba, a Közművelődési, Ifjúsági-, Oktatási és Sportbizottság vezetője elmondta, célszerű lenne, ha a komplexum a jelenlegi városi sportcsarnok mellett épülne meg épüljön, azonban a végleges helyszín még nem dőlt el. Az viszont biztos, hogy a városi sportcentrum számos egyesület és nemzetközi verseny otthona, illetve helyszíne is lehet majd a jövőben.

 

 

 

További programok »

FEL