Három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt tegnap

2022. június 24. 15:58 | behir.hu

Lopás gyanúja miatt is intézkedtek a rendőrök csütörtökön.

Békés megyében 2022. június 23-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyomaendrőd külterületén 10 óra 30 perc körül letért az útról egy segédmotoros kerékpáros és fának ütközött, a férfi könnyebben megsérült. Három órával később Békéscsabán, a Hatház utcában egy személygépkocsival közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és összeütköztek. Utóbbi jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Gyomaendrődön, a Selyem út és a Korányi Frigyes utca kereszteződésében 18 óra körül szintén egy bicikli és egy autó ütközött. A mentők a kétkerekű jármű vezetőjét súlyos sérüléssel vitték kórházba.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2022. június 23-án előállítottak egy lopással gyanúsítható férfit. A 30 éves férfi a gyanú szerint június első felében bement Kétegyházán egy házba és onnan többek között tévét, porcelánt, illetve szeszes italokat vitt el magával. A rendőrkapitányság nyomozói a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL