Átadták a Békés Megye Védelméért kitüntetéseket

2022. november 9. 17:10 | Hidvégi Dávid

Szerdán tartotta idei második féléves ülését a Békés Megyei Területi Védelmi Bizottság. A grémium döntése értelmében ebben az évben a Magyar Honvédség Parancsnoksága, Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke, Antal László dandártábornok, dr. Garay Erzsébet a Békés megyei kollegiális szakmai vezető háziorvos, valamint Kovács Tamás, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója részesült a Békés Megye Védelméért elismerésben.

A Békés Megyei Területi Védelmi Bizottság második féléves ülését a Békés Megyei Kormányhivatal Beliczey termében tartotta meg. A grémium a hagyományok szerint ezen az eseményen adja át a Békés Megye Védelméért elismeréseket, amelyből minden esztendőben hármat oszt ki.

– 2018-ban döntött úgy a bizottság, hogy létrehozza ezt a kitüntetést, és azoknak a szervezeteknek vagy személyeknek adja, akik vagy amelyek az azt megelőző időben sokat tettek Békés megye lakosságának védelméért, a védelmi igazgatás fejlesztéséért és az állampolgárok biztonságáért – fogalmazott Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető főispán.

Békés Megye Védelméért elismerést vehetett át a Magyar Honvédség Parancsnoksága, Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke, Antal László, aki az elmúlt nyolc évben a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka volt. Az akkor még ezredesi rangban lévő dandártábornok katonáival fontos szerepet töltött be a Békés megyei belvízkárok felszámolásában, illetve a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

– Életem gyakorlatilag egyheted része, tehát eléggé meghatározó időszak volt. A beosztásomból és a hivatásomból adódóan sok alkalommal volt szerencsém, lehetőségem és kötelezettségem megfordulni Békés megyében, ahol részt vettem a védelmi bizottság munkájában – mondta a dandártábornok.

Kitüntetést kapott dr. Garay Erzsébet gyulai háziorvos, aki Békés megyei kollegiális szakmai vezetőként a mindennapi munkája mellett a koronavírus-járvány idején, a védekezésben és a védőoltások beadásának megszervezésében végzett példaértékű tevékenységet.

– Az elismerés a személyemen keresztül a megye összes háziorvosi praxisában, minden egészségügyi dolgozónak szól. Köszönöm szépen, hogy ilyen csapatban dolgozhattam. Mindenkitől mindig minden segítséget megkaptunk, ami az adott esetben lehetséges volt – emelte ki a háziorvos.

A harmadik elismerést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója vehette át. Kovács Tamás a Békés megyét korábban érintő belvizek okozta károk felszámolása, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezésben tanúsított hozzáállása és kiemelkedő tevékenysége elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést.

– A közszolgálathoz véleményem szerint négy nagyon fontos tulajdonság szükséges. Az egyik a felkészültség, azaz a szakmai tudás. Értenünk kell ahhoz, amit intézünk. Felkészültnek kell lennünk, minden nap meg kell újulnunk és nem érhetjük be annyival, amit megtanultunk az egyetemen vagy főiskolán. Hozzátette: a második tulajdonság a megbízhatóság, a harmadik a humánus hozzáállás, míg a negyedik a nagyvonalúság.

A Békés Megyei Területi Védelmi Bizottság ülésén az aktuális feladatokat, teendőket, a megye védelmi helyzetét, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek átfogó reformjával összefüggő jogszabályi változásokat tekintették át a grémium tagjai.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL