Átmászott a kerítésen, majd besétált a házba, így érték tetten a 60 éves férfit

2020. június 23. 10:50 | behir.hu

Lopási kísérlet miatt indult ellene büntetőeljárás. Debrecenen pedig egy szeghalmi lopás ügyében fogtak el két férfit.

Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei június 22-én előállítottak egy lopás kísérlet elkövetésével gyanúsítható férfit. A 60 éves nagyszénási férfi korábban éjjel átmászott egy ház kerítésén, majd a nyitott ajtón át bement az épületbe. Az ott lakó férfi tetten érte, így nem tudott elvinni semmit. A rendőrség büntetőeljárást indított ellene – számolt be róla a szervezet hivatalos honlapja.

Kerítéselemeket lopott a gyanú szerint három férfi januárban egy szeghalmi cég telephelyéről. A fém elemek közül 30 darabot szereltek le és vittek el. A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei a sárrétudvari és püspökladányi férfiakat 2020. június 22-én előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A kerítéselemeket a rendőrök Debrecenben lefoglalták és visszaadják a tulajdonosnak.

Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök június 22-én 6 óra 30 perc körül egy személygépkocsi-vezetőt Gyomaendrődön, az Apponyi utcából. A férfinél az igazoltatásakor, és később a városi rendőrőrsön végzett légalkoholmérések eredménye is pozitív lett. A rendőrök ezért elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

 

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL