Három baleset, egy súlyos és két könnyű sérült

2019. július 3. 10:24 | behir.hu

Békés megyében, 2019. július 2-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Járdán kerékpározott, majd elesett egy nő 9 óra 45 perc körül, Tótkomlóson, a Balogh Ádám utca és a Pósa Lajos utca kereszteződésében. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Fél órával később, Vésztő külterületén egy személygépkocsi letért az útról és az oldalára borult. A balesetben a jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. 

Sarkadon, a Gyulai úton, 16 óra körül egy traktor nem adott elsőbbséget és elütött egy kerékpárral közlekedő férfit, aki elesett és könnyebben megsérült.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL