A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel közösen kidolgozott háremterv alapján 7 cigája és 3 racka háremet alakítottak ki. Mindegyikbe 35-40 anyajuh és egy kos került. Összesen 259 cigája és 122 racka anya, valamint 10 kos van a háremekben.
Az állatok az éjszakákat a hodályban töltik, nappal pedig két alkalommal, reggel és este is kihajtják őket a háremeztető kertekbe, így biztosítva számukra a szükséges mozgást. Természetesen itt is el vannak különítve egymástól, tehát ugyanaz a kos mindig ugyanazzal a 35-40 anyajuhhal van együtt.
A háremeztetés október közepéig tart, a remények szerint addig az anyák vemhesülnek. Az ellési időszak a cigájáknál január végén kezdődik, de mintegy két hét elteltével a rackáknál is megérkeznek majd az első bárányok.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság