Idén négy gulyában több mint 400 szürkemarhát legeltettek ezen a részterületen. Bár a legelők minősége a szárazság miatt elég gyenge volt, genetikai adottságaiknak köszönhetően ezek az őshonos állatok így is tudtak megfelelő kondíciót tartani.
Először a növendék állatokat, majd a teheneket hajtották be a telepre. Az útvonalakat az idősebb tehenek már nagyon jól ismerik, ezért gyakorlatilag ők vezetik a társaikat, a pásztoroknak csak nagyon ritkán kell beavatkozniuk a terelésbe. Az állatokat a karámos, nyitott istállókba hajtották be, ahol megkezdték téli tartásukat, etetésüket. Az ehhez szükséges takarmányt már korábban betárolták.
A behajtást követően, novemberben megkezdődik a szürkemarhák ellési időszaka, amely egészen január közepéig tart. A legelőkről behajtott jószágok a folytonos mozgásnak köszönhetően könnyen ellenek. Idén mintegy kétszáz kisborjú világrajövetelére számítanak.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság