Hamarosan újra megnyitja kapuit a Jókai színház

2022. augusztus 20. 12:09 | behir.hu

Rövidesen a nyíregyházi Vidor Fesztiválra érkezik a Békéscsabai Jókai Színház Énekes madár című Tamási Áron-előadása, Tege Antal rendezésében. Az élőzenével kísért darabot a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán tekintheti meg a nagyérdemű augusztus 29-én 19 órától.

Annak sem kell sokáig várnia, aki idehaza szeretne találkozni a színház művészeivel, ugyanis szeptember 10-én, szombaton délután fél ötkor a színház előtti térre várják a közönséget évadnyitó gálára, ahol visszatekintenek az előző évadra, és ízelítőt adnak a következő hónapok előadásaiból.

Addig is nyitott kapukra talál a közönség, hiszen augusztus 31-étől visszatér a Sík Ferenc Kamaraszínházba a női Furcsa pár Kovács Edittel és Fehér Tímeával a főszerepben.

Az első premierig sem kell sokat aludni: szeptember 16-án borzongástól és félelemtől övezve érkezik a Drakula fantázia című horrorrockopera Seregi Zoltán rendezésében, kettős szereposztással, Kocsis Dénessel és Török-Ujhelyi Tamással a főszerepben. Az új évad első premierje már október 14-én esedékes.   

A színház hívja hívja és várja a színházszerető fiatalokat, akik színészként, szcenikusként, színházi technikusként képzelik el a jövőjüket. Komplex, gyakorlatközpontú, államilag finanszírozott, ingyenes képzéseikhez szeptember 25-éig tudnak csatlakozni az érdeklődők. A részletes feltételeket megtalálják a Színitanház oldalán.

Új raktárépülettel gazdagodott a Békéscsabai Jókai Színház, amelyet augusztus 16-án adott át ünnepélyes keretek között Szarvas Péter polgármester és Seregi Zoltán, a teátrum direktora. Az 500 négyzetméter alapterületű, újonnan emelt épület megoldást kínál az intézmény korábbi tárolási problémáira, és elnyeli azt a rengeteg díszletet, amelyre az előadásokhoz szükség van. A színház ügyel arra, hogy egy-egy díszlet a takarékosság jegyében lehetőség szerint több előadásban is színpadra kerüljön, más esetekben az elemeket újrahasznosítják, a csarnok pedig lehetővé teszi az elemek biztonságos és szakszerű tárolását. A beruházás részben saját, részben önkormányzati forrásból valósult meg.

További programok »

FEL