Hamarosan újra megnyílik a Békési Kishajó Kikötő

2021. március 18. 13:07 | behir.hu

A települést érintő fejlesztések között kiemelt szerepet kap a vízi turizmus.


– Március 20-án nyílik meg „téli álmát” követően a kishajó kikötő, mely az előzetes műszaki munkálatok nyomán immár felkészülten várja a hajózás, az evezés híveit – osztotta meg közösségi oldalán Kálmán Tibor, Békés polgármestere. Mint írta, a település a csónakház és a kikötő révén is kapcsolódik a Kettős-Köröshoz:  előbbi a sportszerető ifjúság, utóbbi pedig a sportolók mellett a horgászok, kirándulók számára fontos.

Kálmán Tibor kiemelte, hogy a város jövőbeni fejlesztésében, turisztikai koncepciójában kiemelt szerepet szánnak a vízi turizmusnak, így a kikötő stabil üzemelésének is.

Forrás: Facebook/Kálmán Tibor- hivatalos

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL